Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Skoda Superb: több, mint csupán egy új design

A Skoda zászlóshajójának a Genfi Autókiállításon bemutatkozó utódja az új design mellett érdekes műszaki megoldásokat és új motorokat is felsorakoztat.
Az új Skoda Superb palettáján három benzines és ugyancsak három dízelmotor szerepel majd a 77 és 191 kW közötti teljesítménytartományban. Bizonyos motorváltozatoknál az automatizált DSG sebességváltó és a Haldex-tengelykapcsolós összkerékhajtás negyedik generációja is bővíti majd a kínálatot.



Mindegyik benzinmotor közvetlen befecskendezésű lesz, jelentősen mérsékelve az üzemanyag-fogyasztást. Újdonság lesz a Superbnél a négyhengeres TSI erőforrás, amely 1,4 literes lökettérfogatából 92 kilowattot produkál. A benzines kínálat további tagja a 118 kW teljesítményű 1,8 TSI, míg az új Superb motorizáltságának csúcsán a V6-os 3,6 FSI áll majd, 191 kW teljesítménnyel. Utóbbi nagyteljesítményű autó kizárólag a hatfokozatú automatizált DSG váltóművel és összkerékhajtással szerepel a választékban, és már röviddel az új modellsorozat piaci bevezetését követően megjelenik a kereskedőknél. A dízel konstrukciók palettája a 77 kW teljesítményű 1,9 TDI PD DPF, 103 kilowattos 2.0 TDI PD DPF, valamint az új 2.0 TDI CR DPF motorból áll, amely common-rail befecskendezéssel működik és 125 kilowattot teljesít.



További jelentős újdonság az egyedülálló TWINDOOR ajtórendszer, amelyet a Skoda mérnökei fejlesztettek ki. Ez a funkcionális és ötletes megoldás kisebb méretű csomagok pakolásakor csupán a csomagtér-fedél, vagy nagyobb csomagok esetén a hátsó szélvédőt is magában foglaló teljes csomagtér-ajtó felnyitását is lehetővé teszi, jelentősen bővítve a csomagtartó kínálta lehetőségek kihasználását. A praktikus és jól hozzáférhető csomagtér alaphelyzetében 565 literes, ami 85 literrel haladja meg a jelenlegi modellét.



Az új Superb azonban még számos további újdonságot és konstruktív részletmegoldást vonultat fel, mint például az adaptív fényszórók rendszerét (Adaptive Frontlight System; AFS), amely az úttest megvilágítását a pillanatnyi körülményekhez igazítva az esetleges akadályokat jobban észlelhetővé teszi a vezető számára. A további újdonságok között szerepel például az érintőképernyővel és merevlemezzel működő high-tech navigációs berendezés is.



Az új Skoda Superbet Kvasinyben gyártják majd, a modell előértékesítése hazánkban várhatóan júliusban kezdődik meg, a hivatalos magyarországi modellbevezetés pedig szeptemberre várható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Formatervezési nagydíj a Mazdának

A Mazda Motor Corporation elnyerte a nagyrabecsült Grand Prix du Design díjat a 23. Párizsi… Tovább olvasom