Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

MG TF: A világ legszebb nyitott sportkocsija

A Milánóban rendezett „autó-szépségversenyen" az MG TF-et választották a világ legszebb nyitott sportkocsijának. A 13 fős zsűri az autóiparon kívül dolgozó formatervezési szakértőkből állt.
Véleményük szerint az MG TF sikeresen ötvözi az eredetiséget és az MG hagyományos elemeit, ugyanakkor sportos és dinamikus jellege van.

A Világ Legszebb Autója díjat tíz éve alapították azzal a céllal, hogy a kocsik külsejét ne az autóipar szempontjából értékeljék. A versenyen összesen 33 autót értékeltek kilenc kategóriában. John Sanders, az MG értékesítési és marketingigazgatója elmondta: „Az elismerés fantasztikus teljesítmény, különösen annak tükrében, hogy a zsűri ilyen elismert emberekből állt. A díj azt jelzi, hogy a gyár formatervező és mérnöki csapata az MG TF-et olyan autóvá fejlesztette, amely mind műszakilag, mind esztétikailag a legjobbak között van."

A járművei külsejére mindig nagy hangsúlyt helyező MG Rover Csoport számára ugyanakkor nem ez volt az első ilyen elismerés, és valószínűleg nem is az utolsó. 1999-ben a gyönyörű vonalvezetése révén méltán népszerű Rover 75 bizonyult a legszebbnek a felső-középkategóriában. Tavaly Genfben a most legszebbnek talált MG TF is besöpört egy díjat, amikor az Év kabriójának választották. A brit sportkocsi ezen felül a legutóbbi Euro NCAP törésteszten is igen jól szerepelt. Utasvédelme négy, míg gyalogosvédelme három csillagot kapott. A „legszebb" MG roadstert a Wallis Motortól nemrég különvált British Motors három különböző típusban kínálja a kétüléses kocsik szerelmeseinek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedien: személyiség az autóban

Vágyaink megvalósítása az egyik legnagyobb ajándék az életben. A BMW ezt a célt tűzte ki magának… Tovább olvasom