Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Még fizetnek a roncsért

Január 3-tól az autótulajdonosok autóikat csak az engedéllyel rendelkező cégeknek adhatják át.

Az egyébként sem fiatal átlagéletkorú honi autóparkból évente több tízezer jármű öregszik ki, s került eddig is jó esetben roncstelepre vagy hagyták el azokat diszkréten tulajdonosaik. Újévtől az egyik út nem járható, a másikat választani ugyancsak nem célszerű.

Elméletileg január 1-jétől, a gyakorlatban az új év első munkanapjától a tulajdonosok, fenntartók autóikat csak az arra szóló engedéllyel rendelkező cégeknek adhatják át. Hogy valóban ezt tegyék az autósok, arról a törvénynek az a passzusa gondoskodik, amely kimondja, hogy a roncskocsi átvevője igazolást ad a jármű átadásáról, s az illető ezzel jelentkezhet az okmányirodában, hogy levegyék kocsijáról a rendszámot. Csak ezután, csakis ily módon szabadulhat meg a jármű terheitől.
Az ország hat nagy másodnyersanyag-hasznosító cége – közöttük az Alcufer – Carek néven közhasznú társaságot hozott létre, hogy megteremtse a begyűjtőhálózatot. Feltérképezve az országot, mintegy ötven kilométerenként számolva, ötvenkét-ötvenhárom átvevőhely létrehozását határozták el. Az átvevőtelepek fele már kész, másik felének kialakítása még tart. A Carek létrehozói között van a győri központú Alcufer, mely a legnagyobb súlyt képviseli a társaságban, egyben a koordináló szerepet is vállalta.

A kocsibegyűjtő hálózat kialakításakor a cégek számítottak állami támogatásra is, ám ez elmaradt. Tekintve, hogy egy-egy telep létrehozásának költsége százmillió forint, s mert országos hálózatról volt szó, az állami szerepvállalás elmaradása nagy terhet jelentett és jelent a társaság résztvevőinek – mondja Horváth Ferenc, az Alcufer ügyvezetője, tulajdonosa.

A megyében a kocsibegyűjtő hálózat részeként három telepet terveztek, a győri a Reptéri úton már minden tekintetben kész. Sopronban, az Ipari vasút körúton most készül, Mosonmagyaróvárott pedig a MÉH-telepen készül el az átvevő. Az előbbi az Alcufer tulajdona, az utóbbi a cégcsoporthoz tartozik. Amíg a soproni és mosonmagyaróvári telepet nem adják át, meghatározott időben, mobil átvevőhelyen lehet majd leadni az öreg és roncsautókat a városban. Az Alcufer az átvevő működtetéséhez még vár a regisztrációs engedélyre. A környezetvédelmi beruházás engedélyét már megkapta, de „felül kell ezt jegyezni" a megyei közlekedési felügyeletnek is. Ezután szerezheti be a társaság a szükséges nyomtatványokat, amellyel igazolást adhat az autótulajdonosoknak a jármű átvételéről. A kocsiátvevő telepeken szakmunkásokat kell majd foglalkoztatni.

Kérdés lehet az autósoknak, ki fizet kinek az öreg autó leadásakor. A vas világpiaci ára most kedvező, így a kocsi állapotától függően az átvevők fizetnek kilogrammonként húsz-harminc forintot. De ez változhat is.
Az átvevőtelepek tennivalóit is törvény szabályozza. A jármű nyolcvanöt százalékát újra kell hasznosítani, és ennek megtörténtét igazolni is kell.
Az új év második félévétől az autógyártóknak és -importőröknek lesz a kötelességük, hogy az általuk gyártott vagy forgalmazott járművek visszagyűjtéséről és hasznosításáról gondoskodjanak. A gyártók – idehaza kettő van – és a sokkal több importőr, amennyire tudható, többségében az addigra felálló országos begyűjtőhálózat szolgáltatását kívánja igénybe venni. Mint Horváth Ferenc a Kisalföldnek elmondta, az országos hálózat az új év első hónapjaiban alakul ki véglegesen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Citroën Xsara Picasso Elit: felsőbb osztályban

A formát a használhatósággal sikeresen ötvöző Picasso évek óta a márka egyik húzómodellje. Tovább olvasom