Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Lexus LF-C

A Lexus Future koncepció-sorozat harmadik tagja New Yorkból kacsingatott a nagyérdemű felé.

A piaci trendeket meglovagoló, ugyanakkor friss ötleteket is felvonultató variotetős sporttanulmány egyetlen rokonítható formai jegye az IS szériát idéző fényszórópár - nem véletlenül, hiszen az LF-C a kompakt Lexus modellcsalád távlatait hivatott megelőlegezni.

Vadonatúj dizájnnyelv és még tökéletesebb minőség - dióhéjban így foglalható össze a Lexus megújulási programjának lényege, amelynek egyelőre leginkább kézzel fogható produktuma az új gene-rációs GS Genfben prezentált, széria-kész tanulmánya. Ilyenformán az LF-C esetében is a külcsín a lényeg, olyannyira, hogy a hajtásláncról nem is állnak rendelkezésünkre különösebb adatok.

A kupéfantázia a márka klasszikus elrendezését kapta: nagy
teljesítményű DOHC V8-as blokk hatfokozatú szekvenciális automatikus váltóművel és hátsókerék-hajtással. Az erőfolyam 21 collos felnikre szerelt 285 mm széles abroncsokon át jut az aszfaltra, az első kerekek egy árnyalattal szerényebb - 245/35 ZR20 - kivitelűek. Folytatás a TTV magazin 3. számában

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dráguló biztosítás, 102 kedvezménnyel

Nincsenek könnyű helyzetben az autósok: a biztosítók tarifatáblázatai minden eddiginél bonyolultabbak, nem beszélve az összesen 102-féle igénybe vehető kedvezményről. Idén is akár 30 százalékot takaríthat meg az, aki az interneten köti meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Tovább olvasom