Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

©koda-sikerek a Monte Carlo ralin

A ©koda versenyautói jelentős sikerrel zárták az IRC-sorozat (Intercontinental Rally Challenge) részeként megrendezett idei Monte Carlo Ralit. A Mladá Boleslav-i csapat mindhárom autója az első öt között ért célba – a finn Juho Hänninen másodikként, Nicolas Vouilloz harmadikként, Jan Kopecký pedig ötödikként zárta a nagy múltú versenyt.

A ©koda autói első ízben jutottak el dobogós helyezésekig e híres raliverseny eddigi 78 esztendős története során. Hänninen, aki a legsikeresebbnek bizonyult a Monte Carlo Ralin a ©koda gyári versenyzői közül, már az első naptól mindvégig érmes helyezésért küzdött, s végül kevesebb, mint két perc hátránnyal ért célba a győztes mögött. Kopecký a Mladá Boleslav-i csapat másik állandó tagjaként sajnos már a verseny legelején búcsút inthetett dobogós esélyeinek, miután az első és a második gyorsasági szakaszon elszenvedett defektek miatt több mint öt percet veszített. A ©koda gyári csapatához kifejezetten ezen eseményre csatlakozó francia Vouilloz Monte Carlo környéki helyismeretének jó hasznát véve a harmadik helyen futott be.


A sorozat egyik legnehezebbjeként ismert Monte Carlo ismét bizonyította, miért is számít "legendásnak" a versenyzők körében. Nem csupán azért, mert az idei volt a leghosszabb e verseny hosszú története során, hanem azért is, mivel a folyamatosan változó útviszonyok közepette a gumiabroncs-választás is rendkívüli kihívássá vált. A pilótáknak emellett összesen 405 kilométernyi gyorsasági szakaszt, közöttük pedig további több mint 1.200 kilométert kellett megfutniuk a négy nap alatt.

˝Történelmi eredmény ez a ©koda számára, hisz első alkalommal szereztünk meg két dobogós helyezést is e nagyhírű raliversenyen. E kiváló szereplés a jövőre nézve is jelentős kihívást jelent, egyben komoly motivációt is a még jobb helyezésekért. A privát színekben indult Fabia Super 2000 versenygépek sikere is nagy örömmel tölt el, jól mutatva, hogy az autó jó, erős, és megbízható˝ – hangsúlyozta Michal Hrabánek, a ©koda Motorsport vezetője.

˝Valóban elégedett lehetek az eredménnyel, mindvégig taktikus, túlzott kockázatok nélküli versenyzésre törekedtem. Nem bántam volna, ha kissé több hó van a pályán, ám a verseny így is nagyon hosszú és nehéz volt˝ – nyilatkozta Hänninen.


A ©koda csapatában tett ˝vendégszereplését˝ kommentálva a francia Nicolas Vouilloz így fogalmazott: ˝Alapvetően biztonsági versenyzésre törekedtem, nem akartam csalódást okozni a ©koda Motorsport tagjainak, akik bíztak bennem. Ezúton is köszönetemet fejezném ki a lehetőségért, hogy a ©koda Fabia S2000 volánja mögött indulhattam a Monte Carlo Rali mezőnyében, az eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok.˝

˝Tekintetbe véve az első és a második gyorsaságin kapott defektjeinket, illetve a verseny különös nehézségi fokát, elégedettek lehetünk eredményünkkel˝ – fejtette ki Jan Kopecký, aki a rajtot követő komoly problémák ellenére is számos gyorsaságin az első három között végzett.

˝Idei versenynaptárunknak megfelelően a ©koda Motorsport két pilótája – azaz Kopecký és Hänninen – számára az IRC-sorozat második és harmadik futama következik Dél-Amerikában˝ – tette hozzá Michal Hrabánek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hisashi Takeuchi: A Suzuki nem lesz a 11. ˝leány˝ a Volkswagennél

A japán Hisashi Takeuchi, az esztergomi székhelyű Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója elmondta: egyenrangú partnernek tartja az anyacég, a Suzuki Motor Corporation a Volkswagen csoportot, amely megvásárolta a Suzuki-részvények 19,9 százalékát. Tovább olvasom