Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Itt az ÁgyúgolyóFutam!

1500 kilométer 48 óra alatt, bármilyen járművel, 1 millióért - Ágyúgolyófutam már hazánkban is!

Az Angliában hihetetlen népszerűségnek örvendő Gumball 3000 túrasorozat kistestvérét rendezik meg idén július 8-9-10-én Magyarországon. A túra célja igen egyszerű: 1500 kilométert 48 óra alatt teljesíteni bármilyen járművel, minimum 1. 000. 000.- forintért.

Az ÁgyúgolyóFutam elnevezésű túra szervezői egy olyan túrasorozatot szeretnének létrehozni, ahol nem csak a lóerő számít, hanem a tájékozódás és az ügyesség is. A cél nem pusztán a táv megtétele, hanem az autósportok iránt érdeklődők számára egy pénzdíjas túra létrehozása, ahol nem csak a tudásukat mérhetik össze, hanem egy jót bulizhatnak is. A futam alatt mindhárom este hatalmas bulit szerveznek különböző izgalmas programokkal. A szervezők külön figyelmet fordítanak arra, hogy a túrázók ne veszélyeztessék a közutak forgalmát. Ez azért is fontos, mivel nincsenek kategóriák és bármilyen, érvényes forgalmi engedéllyel és zöldkártyával rendelkező járművel nevezni lehet a fődíjért.  
 
A legfontosabb, hogy az Ágyúgolyófutam nem verseny, hanem egy autós túra. Elsődleges szempont a résztvevők és a közutak biztonsága és az 1500 kilométer balesetmentes teljesítése. A kétnapos túrasorozatot (2005. július 9-10.) megelőző 8-án 16.00-tól a regisztráción kapják meg a túrázók a sorszámokat és írják alá hivatalosan a túraszabályzatot. A nevezés után felkészítik az autókat, elhelyezik a szponzor és túra matricákat, valamint a gps jeladót. Aki a szabályok betartásával a leghamarabb teljesíti a kitűzött távot hiba nélkül, az nyer. Hogy a túra mégis izgalmas maradjon a résztvevők a túra megkezdésekor megkapják az első ellenőrzési hely pontos helyét, és kezdetét veszi a túra. A lényeg, hogy ki milyen utat választ és azt hogyan teljesíti. Egy nap összesen kb. 10 pontot kell érinteniük, ahol megkapják a következő helyet, ahova el kell jutniuk. A az első két nap végén (8-9) az autókat jól őrzött parkolókban helyezik el, az esetleges csalások elkerüléséért.  
 
Ezt követi a napot záró party, ahol az összes túrázó és szurkoló együtt bulizhat, ahova a szervezők több meglepetést is szerveznek. Az indulók száma limitált, maximum 100 autó és 100 motor indulhat. A fődíj összeg az 1.000.000 alapdíj, az 50. nevező után minden egyes új résztvevővel növekszik, így 100 indulónál : 3.000.000. Ft. A nevezési díjak autók esetében 60.000 forint/fő (minimum 2 személy kell a nevezéshez), motoroknál pedig 75.000 forint, melyet 2 részletben kell teljesíteni. Ez az összeg tartalmazza a nevezés és a szállás összegét, sok extra ajándékot valamint a VIP belépést, a túrákat követő partira. Az ÁgyúgolyóFutamon belül megrendezésre kerül egy MÉDIA futam is, ahol a média képviselői, közismert sztárok és a futam támogatói vesznek részt kb. 30 autóval. Besenyei Péter műrepülő világbajnokunk indul a futamon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatalmas visszahívás a Volvónál

A svéd Volvo autógyár fennállásának legnagyobb visszahívási akcióját mérlegeli motorhiba miatt. Tovább olvasom