Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Ismét együtt a SEAT és Shakira

Együttműködési szerződést írt alá a SEAT és Shakira, amelynek értelmében a spanyol gyártó lesz a nemzetközi popsztár elkövetkező európai koncertturnéjának fő támogatója.

A megállapodás nyomán a SEAT fiatalos, sportos imázsa Shakira kivételes zenei tehetségével párosulhat, aki jelenleg éppen legutóbbi, ˝She Wolf˝ albumának sikerét élvezheti. A kolumbiai születésű énekesnő ezzel európai turnéja során mindvégig a SEAT különleges nagyköveteként jelenik meg.

A SEAT és Shakira között létrejött megállapodás emellett egyfajta oktatási támogatásról is szól, a spanyol autógyártó ugyanis a Pies Descalzos (Mezítláb) Alapítvánnyal is szoros együttműködést épít ki. E szervezetet Shakira mindössze 18 esztendősen alapította, s célja a különösen szegény sorsú gyerekek iskoláztatásának elősegítése.

Shakira
Shakira

Ez mindenesetre már nem az első alkalom, amikor a SEAT és Shakira összefogott a jó ügy érdekében. 2007-ben szintén a spanyol gyártó szponzorálta az énekesnő ˝Oral Fixation˝ albuma nyomán szervezett európai koncertturnéját, többek között Oslo, Prága, London, Párizs, Stockholm, Budapest és Berlin helyszínekkel. A SEAT azon jótékonysági kampányban is élen járt, amely során több mint 100 ezer euró gyűlt össze a Pies Descalzos Alapítvány számára. Shakira egy lila SEAT Leont látott el aláírásával, amely SEAT Leon Pies Descalzos néven a Shakira alapítványát egy-egy euróval támogatók között kisorsolt nyereményautóként jelent meg a Barcelonai Autószalonon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakképzési év az Audi Hungarianál

Az Audi Hungaria Motor Kft-nél közel 150 szakmunkástanuló pályázott a tíz szakmában kínált… Tovább olvasom