Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 11. szombat - Bertold, Marietta
Időjárás: Helyenként felhős -10°C

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Autó > Ford-nyereség: eddig 5 milliárd dollár

Ford-nyereség: eddig 5 milliárd dollár

A Ford 2010 második negyedévében is magasan az elemzői várakozásokon felül teljesített: az autógyártó az április-június közötti időszakban 2,6 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el, így az első félévben a vállalat által generált nyereség elérte az 5 milliárd dollárt.

sajtóinformáció - 2010.08.19. 10:51
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A vállalat akkor frissen kinevezett, a Boeing-től érkezett elnök-vezérigazgatója, Alan Mulally által 2006-ben meghirdetett, Egy Ford elnevezésű átalakítási terv sikeres végrehajtásának köszönhetően a Ford az elmúlt négy évben folyamatosan javította eredményeit, így legtöbb versenytársánál sokkal egészségesebb állapotban várta a válságot.

A még 2006-ban megindított strukturális átszervezés és kiemelkedő ütemű technológiai és modellfejlesztések éppen akkor kezdték meghozni a gyümölcsüket, amikor az iparágat a legnagyobb kihívások sújtották. Ez lehetővé tette a Ford számára nem csupán azt, hogy ne éljen sem az amerikai, sem egyéb kormányok által nyújtott állami támogatással, hanem azt is, hogy tovább fokozza a fejlesztések, az új technológiák, motorok, és vadonatúj, immáron a globális modellportfólióba illeszkedő modellek bemutatásának ütemét.

Ennek köszönhetően, 2008 és 2010 között, amikor a legtöbb autógyártó visszafogott aktivitással mutatta be újdonságait, a Ford rekord-számú új modellt és technológiát dobott a piacra, teljesen megújítva így világszintű modellportfolióját.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.212 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...