Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Fontolva haladna az autóipar

Az elmúlt száz év száguldása és a gazdasági válság okozta toporgás után a „fontolva haladás" ideje következik az autóipari fejlesztésekben - mondta egy pénteki győri konferencián a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Urbán László a Fenntarthatóság - Autóipar Magyarországon 2010 című tanácskozáson elmondta: nem világos még, hogy merre fejlődnek a személyautók, a krízis által lenyomott eladási mutatók miatt számos társaság visszafogja fejlesztéseit.

Az új technológiákról szólva megjegyezte: egyetlen olyan elektromos hajtású autó van a piacon, amelynek akkumulátora kétszáz kilométernél nagyobb távot bír ki feltöltés nélkül, ám e modell elterjedését kétségessé teszi, hogy kifejlesztője, az Audi "nem tipikus népautókat forgalmaz".
Gond lehet, hogy csak most kezdik egységesíteni az árammal újratöltésnél alkalmazandó szabványokat, és megoldatlannak látszik e kocsik fűtésének kérdése is, ami elrettentheti az európai gyártókat és vásárlókat is – sorolta.

Megemlítette: cégük is "belefejlesztett a válságba": fél évtized alatt 90-ről 300 ezerre bővítették éves termelésüket. A hazai piacról szólva pedig megjegyezte: míg 2008 januárjában 18 ezer új autót adtak el, addig egy évre rá már csak 12 ezret, a múlt hónapban pedig hatezernél alig néhány százzal többet.

Miközben 2007-ben 140 millió autó gyártására volt elegendő a világkapacitás, 2008-ban 90, tavaly 60-70 millió új kocsit értékesítettek – jegyezte meg. Európa a 2008-as autógyártási színvonalat nem fogja még egyszer elérni – jövendölte Török István, a konferenciát a Széchenyi István Egyetemmel közösen szervező Autóipari Tanácsadói Klaszter menedzsere, aki szerint azért is kell az ágazatnak az önszerveződés – így a közös beszerzés, értékesítés és fejlesztés - útjára lépnie, hogy életben maradjon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végleg elakadt a Hummer, már a kínaiaknak sem kell

Meghiúsult a Hummer márka eladása az érdeklődő kínai autógyárnak, a General Motors leállítja a… Tovább olvasom