Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Felfuttatják a TT gyártását

A győri Audi gyárban mintegy 800-ra emelik az összeszerelést végző dolgozók számát a következő hónapok során.

Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria Motor Kft. sajtóreferense az MTI-nek elmondta: jelenleg 220 munkatársat foglalkoztat a vállalat az új TT modell összeszerelésénél Győrött. A létszám a termelés felfutásával egyidejűleg azonban nőni fog. A három műszak bevezetését követően ez év végén, illetve jövő év elején már megközelíti a 800-at a győri gyár karosszéria-csarnokában foglalkoztatottak száma. 

Az Audi TT sportkocsi új generációját a vállalat ingolstadti és győri gyára
együtt készíti. Az év végéig közel 20 ezer új TT sportkocsi hagyja el a gyártósorokat – emlékeztetett Czechmeister Mónika. 
Az ingolstadti anyavállalatnál gyártják a karosszériát, és ott végzik a lakkozást. Az összeszerelés pedig Győrött történik. Az új TT generáció gyártásához Győrött húszmillió eurós beruházást hajtottak végre.
A sajtóreferens tájékoztatása szerint a TT karosszériák Németországból vasúton teszik meg a mintegy 650 kilométeres utat Magyarországra. Csúcsidőben egy-egy szerelvény 280 karosszériát szállít, naponta egy, illetőleg három szerelvény érkezik. 

A karosszériák Győrött, a 240 méter hosszú szerelősorra kerülnek és 65 munkaállomás érintését követően gördülnek le a kész sportkocsik a gyártósorról. Az ingolstadti üzem a karosszériaépítésben 300 szakembert foglalkoztat. 

A termelési folyamatok tervezői az új TT szerelősorát teljesen áttervezték a hatékonyság növelése érdekében. Ennek eredményeként az új TT gyártási idejét 10 órára csökkentették, míg az ugyancsak Győrött összeszerelt elsőgenerációs TT-k gyártási ideje 15 óra volt.
Az autóból évente 50 ezernél többet terveznek gyártani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Renault: megújul a Scénic és a Grand Scénic

Az új Scénic dizájnja az eddigi Scénic irányzat továbbfejlesztése, ugyanakkor sokkal modernebbnek… Tovább olvasom