Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Felfrissített Fabia és Roomster

A ©koda Auto teljes modellfrissítést hajtott végre legkisebb sorozatán. A család minden egyes tagját érintő, széles körű fejlesztések a külső designra, a technikára és a motorpalettára egyaránt kiterjednek.

Noha a modellek magassága nem változott, új formai nyelvezetük elsősorban szélességüket emeli ki, új orrkialakításuk pedig a Fabia és a Roomster modelleket elődeiknél egyaránt dinamikusabb és magabiztosabb megjelenéssel ruházza fel. A facelift a Scout modellsorozatra is kiterjed.
 
A felfrissített Fabia és Roomster megjelenését az új tervezésű hűtőrács és a háromdimenziós hatást keltő fényszórók határozzák meg, utóbbiak jóval szélesebb kialakításukkal a járművek elejének vízszintes vonalait emelik ki. Dinamikusabb orrkialakítása ellenére a Fabia mit sem veszített eleganciájából, a Roomster pedig változatlanul mindenütt vonzza a tekinteteket. Mindkét modell magabiztosabb fellépésűvé vált, érettebb hatást kelt, és emocionálisan is kifejezőbb. Népszerű formai elemeik – mint például a Roomster és a Fabia egyéniségének egyaránt fontos elemét képező, az utasteret egyfajta sisakrostélyként övező üvegfelület – természetesen változatlanul megmaradt. Mindkét felfrissített modellsorozat új alumínium keréktárcsákkal, dekoratív kerékagy-borításokkal és új színárnyalatokkal gazdagodott.


 A fejlesztések magját a Fabia és a Roomster széles motorportfoliója alkotja. A ©koda itt összesen hat benzines és három dízel konstrukciót kínál, a Fabia esetében a 44 és 77, míg a Roomster számára az 51 és 77 kilowatt közötti teljesítménytartományban. Az Európai Unió országaiba szállított összes motor megfelel az EU 5 kipufogógáz-szabvány előírásainak, miközben üzemanyag-fogyasztásuk és széndioxid-kibocsátásuk egyaránt különösen alacsony szinten alakul.

Az 1.2 TSI benzines erőforrás (77 kW) átlagos üzemanyag-fogyasztása a kettős tengelykapcsolós, hétfokozatú DSG sebességváltóval 100 kilométerenként mindössze 5,3 literre adódik. A négyhengeres TSI-aggregát két, 63 illetve 77 kilowattos teljesítménylépcsőben szerepel a kínálatban. Mindkét változat ötfokozatú manuális sebességváltóval is rendelhető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Porsche Plug-in hibrid tanulmány

A Porsche Genfben mutatta be nagyteljesítményű, középmotoros sportautóját, a 918 Spyder-t. Tovább olvasom