Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Emelkedő autópálya-díjak

A kormány várhatóan pénteken dönt a különböző szolgáltatási díjak emeléséről, így az autópályadíjak változásáról is.
illusztráció
Első olvasatra nagynak tűnik az emelés mértéke, hiszen az elképzelések szerint közel 10 százalékos díjnövekedést az áfakulcs változása még tovább növeli. Számításaink szerint ha a kormány elfogadja a tervezetet, rosszabb esetben 27 ezer forint lesz az éves matrica ára.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közúti főosztályán Andricsák Zoltán úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az áfakulcs változása – 12 százalékosról 25 százalékosra – 11,5 százalékkal emeli meg az eddigi bruttó árakat. Ehhez jön a kormánydöntést követő lehetséges 8–10 százalékos díjemelés. Azonban a hálózat bővül, mivel az elképzelés szerint az M7-est is bevonják a matricás pályák sorába.

Az elmondottakhoz Andricsák Zoltán még hozzátette, hogy az üzemeltetőnek a díjakból kell a pályákat fenntartani, felújításukat elvégezni. Így az emelés a pályabővítést tekintve nem nagy. Ugyanakkor az éves matrica nem 12, hanem 14 hónapig lesz érvényes, míg a hetit tíz napig használhatják majd a járművezetők. Ugyanakkor az egy hónapra érvényes vignetta „gördülő" lesz, ami annyit jelent, hogy érvényessége 31 napig tart.

Mivel konkrét számok még nincsenek, a Kisalföld kiszámolta, hogy rosszabb esetben mennyit is kell fizetnünk az autópálya-matricákért. Az eddig 22 ezer forintba kerülő éves matrica – 11,5 százalék áfanövekedést és 10 százalék díjemelést figyelembe véve, s néhány forinttal kerekítve – 27 ezer forint lehet. A két díj egy hóra lebontott árát összehasonlítva a tavalyi 1833, míg az idei (14 hónapos) 1928 forintba kerülhet, ami így nézve 5,2 százalékos emelésnek felel meg. A tíz napra érvényes, eddig heti matrica ára 1500-ról 1840 forintra emelkedhet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezetési tanácsok az ónos esőre

Ónos esőben a többszörösére növekedhet a féktávolság, így a megszokottnál óvatosabban, nagyobb… Tovább olvasom