Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Dinamikusan nő az autópiac

Kiváló félévet zárt a magyar újautó-piac. A hazai személygépkocsi-eladások 24,7 százalékkal nőttek, miközben Nyugat-Európában csak júniusban tört meg az addigi negatív trend.

A piac ereje még a finanszírozókat is meglepte, akik szerint a bővülésben az erős forint miatt kedvező autóárak, a devizás hitelek általánossá válása, valamint a hosszabb futamidejű konstrukciók terjedése is aktív szerepet játszott. A második félév ugyanakkor változásokat tartogat: újra népszerűvé válhatnak a forinthitelek, s a piaci bővülés is megtorpanhat. 
 
Fittyet hányt a nyugat-európai autóeladási trendeknek a magyar piac az év első hat hónapjában. Míg Nyugaton az első félévben 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit értékesítettek, mint 2002 első felében, addig idehaza újabb csúcsokról számolhattak be a kereskedők. Egészen pontosan 20 ezer 114-gyel több, azaz összesen 101 ezer 644 új autót helyeztek forgalomba az első hat hónap során. Ez 24,7 százalékos bővülést takar.

Nyugat-európai eladások: fény az alagút végén

A féléves statisztikák elemzésébôl kiderül, hogy Nyugat-Európában már látják a fényt az alagút végén. Júniusban ugyanis megtört az addigi negatív trend, s újból szárnyra kaptak az eladások. A nyár elsô havában 1 millió 315 ezer személyautó talált gazdára, ez csaknem százezerrel haladja meg a májusi adatot. Az országok közötti bontásból az látszik, hogy júniusban az EU 15 tagállamából kilencben nôtt a kereslet: legjobban a finneknél (+35 százalék) legkisebb mértékben a franciáknál (+2,1 százalék). A meghatározó piacok közül a német mínusszal zárt (–5,3 százalék), ám a citromdíjat a portugálok viszik el a 25 százalékos visszaeséssel. 

A honi piacon lassan már egy évtizede a Suzuki a legnépszerűbb, amely az Ignisszel úgy tűnik jó lóra tett: az esztergomi gyár alig győzi kielégíteni a Swiftet nyugdíjba küldő új modell iránti fokozott keresletet. A piaci eufória meg is látszik a számokon: 2003 első hat hónapjában 32 százalékkal több Suzukit értékesítettek, mint 2002 első félévében. Érdekesség egyébként, hogy Nyugat-Európában a "mi autónk" továbbra is csak szerény eladási mutatókat tud felmutatni: összpiaci részesedése pontosan egyszázalékos. Nem is véletlen hát, hogy az Európa útjain futó Suzukik közül minden harmadik a H felségjelzést viseli.

A hazai eladási statisztika második helyezettje az Opel lett: a német márka 12,5 százalékos piaci részt hasított ki az év első felében. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Renault állhat fel: az eladott új autók 9,1 százalékát adta a francia márka.
Némiképp a Suzukiéhoz hasonló a magyar piac negyedik szereplőjének, a Skodának a helyzete, amely idehaza felével növelve eladásait, feljött a negyedik helyre, miközben Nyugaton nem éppen markáns a modelljei iránti kereslet: 1,6 százalékos piaci részesedését 124 ezres darabszámmal tudta megőrizni. A Skoda magyarországi sikerének hátterében egyébként egyértelműen az óriási állami megrendelések (rendőrség, minisztériumok) állnak.

A Peugeot 6,8, a Volkswagen pedig 6,7 százalékkal részesedett az újautó-eladásokból az év első hat hónapjában; a Citroënnek 5, a Fordnak 4,8, a Daewoonak 4,7, a Toyotának pedig 4,6 százalékra futotta.
Kiesett viszont a top 10-ből a Fiat, amelynek magyarországi eladásai 4100-ról 3100-ra csökkentek. Úgy tűnik, a sikeres Brava/Bravo párost leváltó Stilo hiába jó autó, nem állnak sorba érte a szalonokban. Nem is véletlen hát, hogy a cégnél most minden bizodalmukat az új Puntóba helyezik. Folytatta mélyrepülését az egykori kedvenc, a Lada is, amely sokadszori nekifutásra sem tudott elfogadható eredményt felmutatni: csupán 180 darab fogyott belőle, az is inkább a Nivákból.  

A hazai autópiac nagy iramú bővülése alaposan meglepte a finanszírozókat, akik három alapvető okot látnak a dinamizmus mögött. Először is az erős forintot (nemzeti valutánk csak a június legeleji árfolyamsáv-eltolást követően kezdett mélyrepülésbe, úgyhogy a féléves eladásokban a forint drasztikus leértékelődésének hatásai még nem jelentkeztek), a devizás hitelek általánossá válását, valamint a csábító futamidejű feltételeket kínáló konstrukciók terjedését.
Utóbbit például kiválóan mutatja, hogy a CIB Lízingnél egy hónappal nőtt meg az átlagos futamidő, miközben a Postabank-Leasingnél a felvett kölcsönök átlagos futamideje 47,5 hónapról 56,4 hónapra, az MKB Euroleasingnél pedig 47,2 hónapról 51,6 hónapra emelkedett.

A forintárfolyam, amely az első félévet hajtotta, a második hat hónapban ugyanakkor épp az ellenkező irányba viheti el a piacot – figyelmeztetnek a finanszírozók. S nem csupán azért, mert az importból származó gépkocsik árai a gyenge forintnak köszönhetően már most felfelé araszolnak, hanem azért is, mert az új autók túlnyomó részét devizás hitellel vették meg.

Ezeket a kölcsönöket az adósok az erős forint idején gond nélkül törlesztették, mára azonban valóságos púppá váltak. Gondoljuk csak el, e hitelek eurónként akár harmincforintos többletköltséget is jelenthetnek annak, aki tavaly év végén vette fel őket, amikor a forint még 235 forintos csúcsa körül járt. Az autófinanszírozók szerint átlagosan kétezer forint a ráfizetés a havi törlesztéseknél. Természetesen lehetséges e hitelek előtörlesztése (az erre irányuló ajánlatkérések meg is szaporodtak – tudtuk meg Galambos Tibortól, a CIB Lízing vezérigazgatójától), ám a tetemes költségek hallatán a hitelfelvevők többsége inkább a ráfizetéses havi díjfizetés mellett dönt.

A forint (ilyen mértékű) gyengülésére persze kevesen számítottak, úgyhogy nem is véletlen, hogy a devizás hitelek aránya az összes finanszírozónál erőteljesen nőtt az első félévben. A CIB-nél vagy a Postabanknál például már kilencven százalék körül áll az euró és svájci frank alapon kihelyezett kölcsönök aránya. Némileg a Merkantil Bank lóg ki a sorból, amely az első félévben kihelyezett 34,88 milliárd forintból csak 21,6 milliárdot folyósított devizában, ami hatvanszázalékos arányt jelent. A továbbiakban persze némi visszarendeződésre kell számítani; Antal Pál, a Porsche Bank vezérigazgatója ezt már tapasztalja is: adatai szerint az új szerződéseknek júniusban már harminc, júliusban pedig már ötven százalékát forintban kötötték meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint győzött az X-Trail

Az egyik legtekintélyesebb és legnagyobb példányszámú brit autós szaklap, az Auto Express a… Tovább olvasom