Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Bemutató: A vadonatúj Volvo XC60 Crossover

Az új Volvo XC60, amely az XC modellek sokoldalú képességeit és egy kupé karizmáját ötvözi, nagy lendülettel érkezik az autóipar világának legdinamikusabban növekvő szegmensébe. Az új modell márciusban, a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be, az első autók pedig 2008 őszén érkeznek meg az európai kereskedőkhöz.
„Ez az autó nem csak a legbiztonságosabb, hanem egyben a legizgalmasabb Volvo, amit valaha gyártottunk. Ugye nem rossz kombináció?" – mondta Fredrik Arp, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója.
A kisméretű, prémium szabadidő autók kategóriája gyorsan növekszik. Az elkövetkezendő néhány évben a vásárlók legalább tíz crossover modell közül választhatnak majd. A várakozások szerint 2009-re 75%-kal fog bővülni ez a kategória, ami 443 000 autót jelent.
„Ilyen kemény versenyben csak úgy lehetünk sikeresek, ha olyan autót készítünk, mely kitűnik a tömegből. Az új XC60 különleges megjelenését annak köszönheti, hogy a vonzóan sportos dizájnt egy sor intelligens balesetmegelőző biztonsági rendszerrel egyesíti" – magyarázta Fredrik Arp.

A biztonság területén a legnagyobb újdonság az ún. City Safety, mely városi forgalomban segít a vezetőnek elkerülni, vagy legalábbis csökkenteni a kis sebességnél bekövetkező balesetek következményeit. Ha a rendszer úgy érzékeli, hogy az autó nekiütközne az előtte haladó járműnek, de a vezető mégsem reagál, akkor a jármű saját maga lefékez.



„Az autógyárak között a világon elsőként kínálunk ilyen típusú biztonsági rendszert szériafelszerelésként. A City Safety egyértelműen bizonyítja, hogy az XC60 a valaha gyártott legbiztonságosabb Volvo modell. Az autót számtalan olyan biztonsági ötlettel és technológiával láttuk el, amelyek elkerülhetővé teszik a baleseteket, és megvédik a bent ülőket" – mondta Fredrik Arp.

Hathengeres turbó és két turbódízel

Az új XC60 kezdetben a 285 lóerős, hat hengeres turbótöltésű T6 motorral, valamint két, öthengeres turbódízel motorral lesz kapható. Utóbbiak közül a D5-ös 185, a 2.4D pedig 163 lóerős lesz. Az összkerékhajtás és az Instant Traciton rendszer az összes típusváltozaton szériafelszerelés.

„Az XC60 20 cm-rel rövidebb, mint az XC70, és alacsonyabb, mint az XC90. Kompakt méreteinek köszönhetően azon Volvo modellek sorát folytatja, melyek energiafelhasználása igen jó. 2009 folyamán bemutatunk majd egy 2,4 literes, elsőkerékhajtású változatot is, melyet 163 lóerős, 170 g/km körüli CO2-kibocsátással rendelkező, Euro5 kategóriájú dízelmotor hajt" – árulta el Fredrik Arp.

A futómű hangolása agresszíven sportos, miközben a komfort terén is kimagasló. Az új XC60 igazi vezetési élményben részesíti a kormány mögött ülőt, miközben a nagyobb Volvo XC90 inkább az utazási élményre összpontosít.

Igényes, technológiaorientált célcsoport

Az XC60 projekt során a tervezők olyan célcsoportra összpontosítottak, amelynek tagjai dizájn, márkaintegritás és high-tech szempontjából igen magas igényeket támasztanak az életstílus-termékekkel szemben.
Humorosan akár azt is mondhatnánk, hogy ezek az emberek gyerekkorukban mikrochipet ettek reggelire. Ők azok, akik megszokták az elektronika világának gyors fejlődését, és minden egyes születésnapjukra újabb és nagyobb tudású szerkezeteket kaptak ajándékba.

Amikor aztán autóválasztásra kerül a sor, ezek a vásárlók hasonlóképpen gondolkodnak, mint az előbb említett termékek esetén, vagyis minden szolgáltatást lehetőleg egyetlen, vonzó és intelligens csomagolásba kell számukra sűríteni.

„Azt is mondhatnánk, hogy az XC60 a C30 tulajdonos következő autója. Sportos és izgalmas, de nagyságrendekkel többre képes. Egy mindentudó autó, egyedülálló városiak vagy olyan fiatal családok számára, akik hétvégén kalandozni és szórakozni járnak gyermekeikkel" – magyarázta Fredrik Arp. „Inkább életstílusra, mint korra célzunk. Az XC60-nal szélesítjük modellpalettánkat, főleg az aktív, városi életstílust élők számára. Akárcsak a Volvo C30, az XC60 is fontos szerepet játszik a tervezett terjeszkedési stratégiánkban"

Egyenlő mennyiség Európának és Észak-Amerikának

Az XC60 értékesítési tervében évi több mint 50 ezer autó szerepel. Ezekből 40-40 százalék jut Európába és Észak-Amerikába, a maradék 20% pedig a világ többi részére. A 2010-es csúcsévben az öt legnagyobb piac az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Oroszország és Kína lesznek.

„Az ilyenfajta autó megszokott jelenség Észak-Amerikában. Itt, Európában a kompakt formával kombinált sportos személyiségű autó azonban új vásárlóréteget vonz, melyet többségében nők alkotnak. Az XC60 tágasnak tűnik, habár 20 cm-rel rövidebb, mint az XC70 modell" – magyarázta Fredrik Arp. „Az a tény, hogy Kína és Oroszország az öt legnagyobb XC60 piac között van, azt bizonyítja, hogy ezek a növekvő piacok kezdenek nagyon nagyok lenni. A jövőben mindkét említett piac még magasabb szintet fog elérni az eladásokban"

A Volvo XC60 a Volvo Cars belgiumi gyárában, Gent-ben fog készülni. Az értékesítés Európában 2008 második felében, míg az Egyesült Államokban 2009 elején kezdődik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az új Citroën C5 Magyarországon

Az új C5 több tekintetben is megkülönbözteti vezetőjét. Mindkét változata, a limuzin és a Tourer is… Tovább olvasom