Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Az európai Honda Legend 2006

A Honda új Legendje, ez a négyajtós, luxuskivitelű prémium szedán nagy teljesítményt, illetve fejlett technológiák egész sorát kínálja.

A Honda új Legendje, ez a négyajtós, luxuskivitelű prémium szedán nagy teljesítményt, illetve fejlett technológiák egész sorát kínálja a különlegesen élvezetes és biztonságos menetteljesítmények érdekében.
A számos innovatív és fejlett technológia közül is kiemelkedik a Szuper Vezethetőségű Összkerékhajtás (SH-AWD), amely agilis dinamikát nyújt, a gyalogosokat védő fölfelé elmozduló motorházfedél, illetve az Adaptív Sebességtartó Automatika (ACC), amely biztonságos követési távolságot tart az előttünk haladó járműhöz képest, valamint az Ütközésmérséklő Fékrendszer (CMBS), amely képes érzékelni a potenciális ütközési helyzeteket, s ennek megfelelően reagál. A jobbkormányos modellekben kapható lesz a Sávtartó Segédrendszer is (LKAS).
Az alumínium elemek, mint például a segédkeretek, a motorházfedél, a csomagtérfedél és az első sárvédők csökkentik a saját tömeget.

Hajtáslánc

A 3,5 literes, V6-os, huszonnégy szelepes, teljesen alumíniumból készült SOHC VTEC motor teljesítménye 295 lóerő 6,200-as percenkénti főtengelyfordulatnál, nyomatéka pedig 353 Nm 5,000/min fordulaton, így teljesítménye magabiztos, a motor pedig könnyű és kompakt. Az erőforrás ötfokozatú automatikus váltóműhöz kapcsolódik.

Dizájn

A Legend kecses vonalai erőt sejtetnek. A meredeken lejtő motorházfedél agresszív orr-részbe fut, ahol döntött fényszórókat, ötszögletű Honda-hűtőmaszkot és jellegzetes formájú alsó légbeömlőket láthatunk. A látványos műszerfal, az előre lejtő övvonal és a rövid far kihangsúlyozzák a Legend ék alakját. Az utastérben a Honda zászlóshajója legalább annyira luxuskivitelű, mint amennyire sportos: a kabinban nemes bőrhuzat és faberakások találhatók.

Szériafelszereltség

A szériában beszerelt tíz hangszórós prémium Bose audiorendszer Bose Kabin Surround hangzást nyújt. Ez az innovatív rendszer nyolc csatornán keresztül 500-szor nagyobb hangfelbontásra képes, mint a CD. További újítás, hogy a Legendben van AudioPilot aktív zajkioltó funkció is, amely úgy semlegesíti a gördülés, a szél és egyéb zavaró hatások zajait, hogy azokéval ellentétes fázisú jeleket bocsát ki az audiorendszeren keresztül.
A műholdas navigációs rendszer RDS-TMS funkciója a legfrissebb forgalmi információkat jeleníti meg (ahol ezek elérhetők), s torlódás esetén alternatív útvonalat kalkulál. Legalább ilyen hasznos a beszédvezérlés funkciója (angol, német és olasz nyelven, a francia és spanyol a közeli jövőben lesz rendelhető). Beszédvezérléssel irányíthatók az audiorendszer és a klímaszabályozás egyes funkciói is. A parkolást a hátsó kamera könnyíti meg, amelynek képe a középkonzol 20,5 centiméter átlójú képernyőjén jelenik meg.

A Bluetooth vezeték nélküli mobiltelefonos interfész kéz nélküli működtetést tesz lehetővé, ám vannak gombok a volánon is.
A Legendben szériafelszerelés lesz az Aktív Első Fényszórórendszer is (AFS), amely hatékonyabban világít és javítja a látási viszonyokat. Kanyarban a belső fényszóró akár 20 fokkal is elfordul a kormány mozdulatára és a jármű szenzorainak jelére, s így nagyobb útfelületet bevilágítva minimalizálja a holttér mértékét.

Szuper Vezethetőségű összkerékhajtás

A biztonság nagyon fontos volt a Legend tervezésekor, s az aktív és passzív biztonsági berendezések száma és fejlettsége révén jelenleg ez az egyik leggazdagabban fölszerelt autó a piacon. A szériában beszerelt Szuper Vezethetőségű Összkerékhajtás (SH-AWD) testesíti meg a Honda elképzeléseit e téren. A menetstabilizáló rendszerrel (VSA) együttműködő SH-AWD olyan forradalmi összkerékhajtási rendszer, amely különleges szerkezete révén kivételes úttartást biztosít. Ez az egyetlen összkerékhajtási rendszer, amely nemcsak az első és a hátsó tengely között valósítja meg az optimális nyomatékelosztást, hanem a hátsó kerekek között is.

Egyenesen haladva vagy enyhe ívű kanyarban a nyomatéknak akár 70 százaléka is az első kerekekre jut. Amikor azonban teljes gázzal kanyarodunk, a rendelkezésre álló nyomaték 70 százaléka a hátsó kerekekre kerül, hogy jobb legyen a gyorsulás és javuljon az ívmenet.
Ha kanyar közben gyorsítunk, az SH-AWD az ívkülső hátsó kereket egy különleges gyorsító eszköz segítségével 5 százalékkal gyorsabban forgatja az ívbelső keréknél, míg a hátsó tengelybe épített elektromágneses tengelykapcsoló akár a nyomaték 100 százalékát is ehhez a kerékhez irányíthatja. Ha az autó kanyarban lassít, a nyomaték egyensúlyát úgy szabályozza a rendszer, hogy meggátolja a túlkormányzottságot. Az eredmény: drámai mértékben jobb kormányzás, stabilitás és kategóriaelső ívmeneti viselkedés.

A Legend könnyű karosszériáját, valamint kettős keresztlengőkaros első és többlengőkaros hátsó felfüggesztését úgy hangoltuk, hogy kiegészítsék az SH-AWD rendszer működését, lineáris ívmeneti tulajdonságokkal bírjanak, és simán gördüljenek. A nagyméretű hűtött tárcsák és a négydugattyús féknyergek elöl, az ABS, az EBD és a vészfékasszisztens optimális lassulást biztosítanak.

Adaptív Sebességtartó Automatika

Az Adaptív Sebességtartó Automatika (ACC) opcióként rendelhető. Amellett, hogy a hagyományos tempomat kényelmi szolgáltatását nyújtja, az ACC a hűtőmaszk mögé épített radar jeleit felhasználva automatikusan szabályozza az autó sebességét – fékezéssel vagy gázadással tartja az előttünk haladó járműhöz képest az optimális követési távolságot.

Ütközésmérséklő Fékrendszer

Az ACC-t logikus módon egészíti ki az Ütközésmérséklő Fékrendszer (CMBS), amely észleli a potenciális vészhelyzeteket, és ennek megfelelően reagál.

Ha a CMBS úgy értékeli, hogy a Legend és az előtte haladó jármű túl gyorsan közeledik egymáshoz, akkor látható és hallható jelekkel figyelmezteti a vezetőt, hogy hajtson végre a baleset elkerüléshez szükséges manővert. Amennyiben a távolság tovább csökken, a rendszer a biztonsági öv enyhe megfeszítésével érezhető jelzést is küld a vezetőnek, illetve fékez. Ha pedig az ütközés elkerülhetetlennek tűnik, a rendszer erősen fékez, és az E-övfeszítők segítségével erősen megfeszíti az övet, hogy ezzel is csökkentse az ütközés sebességét és mérsékelje annak hatásait.

Sávtartó Segédrendszer

A jobbkormányos modellek emellett Sávtartó Segédrendszerrel (LKAS) is fölszerelhetők. Ez a rendszer a 2006-os Honda Accordban már bemutatkozott. A rendszer a szélvédő felső része mögé épített kamera segítségével azonosítja a sávot, amelyben az autó halad, s megfelelő mértékű kormányzással korrigál bármilyen kitérést.

Biztonság

A Legendnek a nagy teljesítményű hajtáslánchoz méltó, merev karosszériaszerkezete van, amely a Honda Fejlett Kompatibilitású Tervezés (ACE) alapelveinek nyomán született. Az ACE szerkezet a bent ülők védelme érdekében nagyobb felületen osztja el egy esetleges ütközés energiáit, s ezért frontális ütközés során ütközési kompatibilitása jobb.

A többi Honda modellel összhangban számos olyan megoldás található a Legendben, amely a gyalogosok biztonságát növeli. A Legendben azonban szerepet kapott a piac első ilyen jellegű rendszere, a fölfelé elmozduló motorházfedél is. Baleset esetén a működtetést pirotechnikai eszköz végzi a másodperc ezredrésze alatt, segítve puhábban felfogni a gyalogos testét.

A dupla első légzsák, illetve az oldallégzsákok és a függönylégzsákok is a szériafelszereléshez tartoznak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mazda erősít Oroszországban

A Mazda Motor Europe bejelentette, hogy már csak a hivatalos jóváhagyásokra vár az értékesítő… Tovább olvasom