Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Álomautó készpénzért vagy hitelre

A hazai autóeladási statisztikák évről évre rekordokat döntenek. Vásárláskor fizethetünk készpénzzel, de a bankok ma már változatos feltételekkel kínálnak gépjárműhiteleket. Ha van pénz, nincs gond – vélhetnénk, hiszen pénzzel a zsebében bárki képes jó vásárt csinálni.
Évről évre egyre több gépkocsit vásárolnak hazánkfiai

Valójában azonban ahhoz, hogy igazán jó áron jussunk a megfelelő értékű autóhoz, nélkülözhetetlen a tájékozottság, még akkor is, ha nem születtünk jármű-specia listának vagy lízinggurunak. Akár új, akár használt autó mellett döntünk, egy-két forgalmazó kivételével megállapítható: legalább tízszázaléknyi önerő mindenütt szükséges a vásárláshoz, a nagyobb értékű gépkocsinál pedig ennél magasabb is lehet ez az arány. A hitelfelvétel egyébként már nem ördöngös dolog, hiszen személyi igazolvánnyal, jogosítványmásolattal, némi készpénzzel el is vihetjük az álomautót. Sehol nincs jövedelemvizsgálat, nem kell kezes, mert maga az autó a kölcsön fedezete.

A gépjárműhitelek átfutási ideje új kocsinál rövidebb, akár pár nap is lehet, míg használt autó esetében az eredetvizsgálat és más ügyintéznivalók miatt egy-két hétre, néha ennél is több időre nyúlhat. Jelenleg az autóhitelek futamideje 1-től 6 évig terjed, statisztikák szerint az ügyfelek a középutat választják, azaz körülbelül három esztendőn belül visszafizetik az új jármű árát. A kölcsönök teljes hiteldíjmutatója 8 és 26 százalék között alakul, attól függően, hogy forintban, euróban vagy svájci frankban veszi fel valaki. Finanszírozási ajánlatot csak is akkor kaphatunk, ha konkrét elképzelésünk van, ugyanis a kereskedők az adott típusra kidolgozott feltételekkel árulják a kocsit. Ebből következik, hogy aki a szórólapokról otthon kiszámolt hitelmutatókkal kalkulálva indul autót venni, csalódni fog.

Nagy dilemma a hitelfelvevők számára, hogy devizában vagy forintban adósodjanak-e el. A finanszírozók szerint két fajta ügyfél létezik: az egyiket nem érdekli, hogy néhány ezer forinttal többet törleszt havonta, a célja az, hogy mindig ugyanazt az összeget fizesse a futamidő végéig – nekik a forinthitelt érdemes választani –, míg a másik típus vállalja a devizakölcsön árfolyamkockázatát, számítva arra, hogy a havi törlesztőrészlet a forint-euró vagy a frank árfolyam-ingadozásához igazodva változhat. A klasszikus autókölcsön mellett létezik a hitellevél, amely azon az egyszerű elven alapul, hogy az ügyfél a finanszírozó pénzintézettől is mert feltételekkel autó-hitellevelet vásárol, majd másfél hónapon belül azt tetszőlegesen elkölti bármelyik márkakereskedőnél. Korábban a hitellevél térhódítását nagyban visszavetette, hogy a kereskedők az így értékesített jármű után nem kaptak jutalékot, ám úgy tűnik, mára a finanszírozó pénzintézetek és a márkakereskedők dűlőre jutottak e tekintetben is. Amennyiben nem új, hanem használt autót vásárolunk, kisebb a költség és a gyors értékvesztés is elkerülhető, ám nagyobb a kockázat és több az intéznivaló.

Az újsághirdetésből, a kereskedésekben vagy a szalonok használt autói közül választva szintén felvehető a kölcsön a már említett feltételekkel. Az autópiacon azonban általában helyben, a motorháztetőn, s jellemzően készpénzért köttetnek az üz letek. A kínálat persze túlnyomórészt az 1996–1997-es év járatnál öregebb járművekből áll. A készpénzes ügyletek száma egyébként azért nagyobb, mert 500–900 ezer forintot a tapasztalatok szerint még köl csön nélkül is mozgósítanak a háztartások, ha kell.

Növekvő árak és eladási adatok

Hazánkban tavaly valamivel több mint 172 ezer új személyautót értékesítettek, ez 16,2 százalékkal haladta meg az előző évi mutatókat. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) prognózisa szerint a 200 ezres eladási álomhatárt 2004-ben érhetik el az új autók piacán, de különösen kedvező, 15–20 százalék közötti növekedés esetén már idén is megdőlhet a rekord. Mint azt Győző Gábor, az MGE elnöke lapunknak elmondta, a használt járművek finanszírozását megkönnyítheti az a rendelet, amely szerint az országba nem lehet behozni 1997. januárinál idősebb autót.

Ezzel egyrészt megállhat a hazai járműpark öregedése, másrészt könnyebb lesz ilyen autókra hitelt felvenni, hiszen mire lejár a kölcsön futamideje, még az autó sem lesz olyan öreg, hogy gazdája és a hitelező bank jelentős értékvesztést legyen kénytelen elkönyvelni. Az új autók piacán várhatóan folyamatos ár emelkedésnek lehetünk tanúi, hiszen az európai uniós normák arra szólítják fel a gyártókat, hogy közel azonos áron adják át egyes országok ke reskedőinek az autókat. Miután ez az ár a leg magasabb német listához igazodik, vélhetően az itthon eddig megszokottnál többe kerülnek majd a vadonatúj járművek. Az autópiacon általában helyben, a motorháztetőn, s jellemzően készpénzért köttetnek az üzletek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy új töltőállomás létesülhet megyénkben

Kétszáz új töltőállomás létrehozását tervezi a közeljövőben a Klub Petrol Kft. Ebből négy épülne a… Tovább olvasom