Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Akár egymillióan is biztosítót válthatnak

A tavalyi mintegy 250  ezerrel szemben az idén akár egymilliónyian is autó-biztosítót válthatnak.

Vélhetően azok az ügyfelek járnak a legjobban  s azok spórolhatnak a legtöbbet, akik felkeresik az internetes,  on-line alkuszok honlapját, s maguk számítják ki a program  segítségével, hogy melyik biztosítónál kell a legkevesebbet  fizetniük.

A biztosítók ajánlatai alapján  az idén a jelenleginél még kisebb díjakat választhatnak az ügyfelek  váltás esetén, ám jövőre, illetve középtávon ez már aligha maradhat  így. Bár főleg a kisbiztosítók  költséghatékonyan működnek, középtávon mindenképpen nőnek a díjak,  mivel az egyre modernebb gépkocsik javítása egyre többe kerül, s a  személyi sérülések után kifizetendő összeg is folyamatosan emelkedik.

Rácz István, a Biztosítás.hu Kft. ügyvezető igazgatója a kötelező biztosítások kötésével kapcsolatban elmondta, hogy az idén a biztosítók elsősorban nem  arról kommunikálnak, hogy mennyit emelnek, hanem arról, hogy  meglévő, illetve leendő ügyfeleiknek milyen kedvezményeket  nyújtanak. Kifejtette: több biztosító esetében akkor jár jól az  ügyfél, ha az idén december 1-jéig felmondja szerződését, s  ugyanennél a társaságnál új megállapodást köt. Ennek hátterében az  áll, hogy több cég csak az új ügyfeleknek ad kedvezményeket.

Az Allianz Hungária Biztosító munkatársai szerint idén sem egyszerű összehasonlítani a különböző biztosítók díjait. Olyan sok szempontot kell figyelembe venni, hogy az szinte megszámlálhatatlan. A táblázatban két konkrét példát mutatunk be.

Általánosságban elmondható, hogy továbbra is a budapesti fiatal ügyfél fizet a legtöbbet, míg a legkevesebbet a  vidéki 35 év feletti autótulajdonostól kérnek a biztosítók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autóbiztosítás: kötelező váltás

A korábbiaknál nagyobb versenyre és mozgásra számítanak a hozzáértők az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) piacán. Az autósoknak egy hónapjuk van a gondolkodásra, november végéig dönthetnek arról: jövőre biztosítót váltanak-e. Érdemes odafigyelni, a váltás ugyanis nemcsak előnyökkel járhat.

Tovább olvasom