Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

A legek versenyén a Trabi lenyomta a Ladát és a Kispolskit - infografika

A legtöbb internetezőnek Trabant volt az első autója, de meglepő módon van olyan is, aki Ferrarival kezdte autós pályafutását. A Használtautó.hu több mint 10 ezer felhasználó segítségével állította fel az autós elsőket és legeket összefoglaló listáját.
A 2017 év végi adatok szerint a hazánkban forgalomban lévő közúti gépjárművek száma elérte a 4,2 millió darabot. Ebből 3,5 millió a személygépkocsi, melyeknek átlagos kora 14 év. De vajon milyen márkájú volt a magyarok legelső autója? Inkább hűségesek vagyunk, vagy pár év után lecseréljük? Milyen autót használtunk a legkevesebb és legtöbb ideig? A Használtautó.hu csapata több mint 10 ezer felhasználó bevonásával keresett választ ezekre a kérdésekre.

Trabi és a többiek

A válaszadók 13 százalékának Trabant volt az első autója, a második helyet a Lada szerezte meg 10 százalékkal, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére a Polski Fiat gurulhatott fel 9 százalékkal. Ez az eredmény nem meglepő, tekintve, hogy bár a Kádár-korszak alatt az autó tömegesen elterjedt ugyan, mégis mindvégig hiánycikk maradt és a magyarok a KGST piacról voltak kénytelenek beszerezni a járműveket Egy Trabantra vagy Zsigulira több évet kellett várni és a választék sem volt túl széles. Nyugati autót maximum az Autó-Motor magazinban látott a magyarok többsége. A Trabi tulajdonosok legnagyobb része egyébként 3-6 évig használta a kis kétüteműt.
Legmenőbb elsők és legjobb cserék

Sejthetően a fiatalabb generáció tagjai közül kerültek ki azon szerencsések, akik nem a KGST piacról szerezték be első autójukat. Volt olyan, aki Ferrarival, Aston Martinnal, Lamborghinivel vagy Maseratival indította autós pályafutását. Olyan is akadt, aki az első Trabantját később Cadillacre cserélte, illetve a Moszkvics slusszkulcsot Porschére váltotta.

Mit, mennyi ideig?

A válaszadók 30 százaléka átlagosan 3-6 évig használ egy autót, mielőtt lecseréli, míg 22 százalékuk 1-3 évig, 19 százalék 6-9 évig, 15 százalék 9-12 évig, illetve 3 százalék egy év után néz másik autó után. A kitöltők 11 százalékának volt olyan személygépjárműve, amit 12 évnél tovább használt. A legtöbb ideig használt autók top 3-as listája pedig az alábbiak szerint alakult: legtöbben (15%) Opelt használtak 12 évnél tovább, talán valóban igaz lehet a mondás, mi szerint az Opel sosem kop el. Második helyen a Suzuki végzett 10 százalékkal, a harmadik néhány szavazattal lemaradva pedig a Volkswagen lett. A kérdőív kitöltők 9 százalékának volt olyan autója, amit egy hónapnál kevesebb ideig használt. Érdekesség, hogy akadt egy olyan Lamborghini tulajdonos, aki mindössze két hónapig élvezhette a sebesség mámorát. Végül lássuk az egyhuzamban levezetett kilométerek számát. A válaszok alapján az egyszerre megtett távolság átlagosan 965 kilométer lett, ami körülbelül egy Budapest-Frankfurt távolságnak felel meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

5 dolog, amit feltétlenül ellenőrizzünk az abroncsokon a nyári utazás előtt

5 dolog, amit feltétlenül ellenőrizzünk az abroncsokon a nyári utazás előtt
A biztonságos autós nyaralás alfája és omegája a gumiabroncs. Tovább olvasom