Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A hitelválság hatása az autóiparra

A globális pénzügyi válság erősen érezteti hatását a járműiparban. Sok cég a kereslet csökkenése miatt termelésének a részleges leállítására kényszerül és többen felülvizsgálják eladási várakozásaikat.
A Nissan cég vasárnap azt közölte, hogy soha eddig nem volt olyan gyenge az eladási mutatója, mint október első tíz napján. A japán vállalat bejelentette azt is, hogy a helyzet rosszabbodására készül Nyugat-Európában, Japánban és az Egyesült Államokban.

A Nissan ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy szeptemberben a kínai értékesítése 40 százalékkal nőtt, de a következő hónapok kilátásai már távolról sem ilyen kedvezőek.

Eközben a pénzügyi válságon sokat veszített amerikai Citigroup azt közölte, hogy 5,5 százalékról 3,1 százalékra csökkentette a részesedését a General Motors-ban (GM). Az első számú amerikai járműgyártó árfolyama hatvan éve legalacsonyabb szintre esett a New York-i értéktőzsdén pénteken a csökkenő amerikai autóeladások és a hitelválság miatt.

A hétvégén látott napvilágot az az értesülés is, hogy az amerikai Ford Motor Co. mintegy 20 százaléknyi részesedést tervez eladni a japán Mazda cégben, amelyben a jelenlegi tulajdonhányada 33,4 százalék.
Hírek szerint a Ford japán cégeket bízott meg a részesedés eladásával.
A Mazda bizonyos hányadot megvásárolna a felkínálásra kerülő részesedésből, de komolyan érdeklődik a Ford-tulajdonrész iránt a Sumitomo japán kereskedőház és az indiai Tata Motors is.
A Mazda az ötödik legnagyobb japán autógyártó a Toyota, a Honda, a Nissan és a Mitsubishi után.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisautók: a válság miatt még több kellhet

A cseh TPCA autógyár, a Toyota, a Peugeot és a Citroen vegyesvállalata a pénzügyi válság ellenére… Tovább olvasom