Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

A Ford kitűnő eredményei

A Ford 11,1 százalékos piaci részesedéssel ismét második helyen végzett novemberben Magyarországon.

Ezt a kitűnő eredményt a Ford csökkenő piacon tudta elérni, mégpedig úgy, hogy az egy évvel ezelőtti piaci részesedésén javítani is tudott.

A regisztrációs adatok, illetve a személy- és haszongépjárműveket figyelembe véve a teljes magyar autópiac novemberben mintegy 20 százalékkal esett vissza a tavaly novemberi adatokhoz képest, s a Ford ilyen körülmények mellett tudott 1955 darab gépjárművet regisztrálni, amivel második lett az importőrök sorában. A személyautók között ebben a Ford Focus (676 darab, 11,38 százalékos növekedés), illetve a Focus C-MAX (136 darab, 70 százalékos növekedés) segített a legnagyobb mértékben. A haszongépjárművek közül a 2007-es év nemzetközi haszongépjárművének választott Transitból 16,03 százalékkal többet (152 darabot) regisztráltak, mint egy éve ilyenkor.

Az év első 11 hónapját tekintve a magyar autópiac 6,88 százalékkal

csökkent, a Fordnak azonban még ebben a helyzetben is sikerült növekedési pályán maradnia, hiszen a januári-novemberi időszakot tekintve 12,70 százalékos (21,199 darab) erősödést tud felmutatni. Ebben az eredményben a személyautók között a legjelentősebb szerepet a 68,5 százalékkal növekedett Ford Fusion (3370 darab), a 68,31 százalékkal erősödött Focus C-MAX (1296 darab), a korábbi értékesítési adatokat körülbelül elérő Fiesta (5381 darab), Focus (5635 darab), illetve Mondeo (1390 darab) játszotta. Ennek eredményeként ebben az időszakban 10,52 százalékkal több Ford személyautót regisztráltak Magyarországon, mint tavaly ilyenkor. A haszongépjárművek közül valamennyi modell növekedett az első 11 hónapban, köztük a Transit 18,6 százalékkal (2098 darab), illetve a Ranger 41,63 százalékkal (728 darab).

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Plazmatévé és internet a Mazda ügyfélvárójában

A közelmúltban megújult Győr-Moson-Sopron megye egyetlen hivatalos Mazda-márkaképviselete. Tovább olvasom