
A Ford mérnökei sikerrel jártak egy olyan technológia kifejlesztésében, amellyel biztosíthatják, hogy az autókban elhelyezett belső felületek, kapcsolók, kárpitok hőmérséklete az érintés, tapintás során megfelel az ügyfél várakozásainak.
Több tucat per indul az Egyesült Államokban a Toyota ellen a japán kocsik gyártási hibája következtében elszenvedett károk miatt.

Az idei kampány éles árversenyt, minden eddiginél alacsonyabb díjakat eredményezett. Több jel is arra utal azonban, hogy az átlagdíjak az idei periódusban elérték a mélypontot.

Az idei Genfi Autószalonon lesz a világpremierje a Nissan új kisméretű globális modelljének, valamint a kis crossover-modellnek, a Juke-nak. Ráadásul Európában először itt mutatják be a Nissan LEAF elektromos autót is.
A pénzügyi és gazdasági válság ellenére az Audi eladásai az elmúlt évben mindössze 5,4%-kal csökkentek és ez kiváló eredménynek számít.

Különlegességet tartogat az Opel a márciusi Genfi Autószalon látogatóinak: az egyterű kocsik innovatív flexibilitási bajnokának számító Meriva premierjét. Ugyanott megszellőztetik egy futurisztikus koncepciótanulmány titkait is.

A Peugeot 210-ben átfogó programot indított be, amellyel céljai: 2015-ig három hellyel előrelépni az autómárkák világrangsorában, referenciává tenni a Peugeot-t a stílus tekintetében és piacvezetővé válni a mobilitási szolgáltatások terén.

Az RCZ, a Peugeot első „kis szériás" modellje kapta a 2009-es Év Legszebb Autója címet a 25. Nemzetközi Autófesztiválon, mert 62 országból több mint százezren szavaztak rá az interneten.
Az Audi Hungaria szerszámgyára megkezdte az új Audi RS 5 karosszériaelemeinek gyártását. Az RS 5-be a szintén Győrben készülő 4,2 literes, nyolchengeres FSI motort építik be.

A vadonatúj Volvo S60 modellről március 2-án hullik le a lepel a genfi autószalonon. Az új S60-as egy műalkotás, amely megmozgatja a közönséget – fizikailag és érzelmileg egyaránt.
Németország és Franciaország megállapodott az elektromos autók használatát érintő közös szabványokban a hétvégén.

A Volvo Car Corporation egy új fejlesztésű, négyhengeres, 2 literes hengerűrtartalmú GTDi (közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses benzinmotor) motort mutat be a Volvo S80, V70 és XC60 modellekben.
Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői – közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal megnyirbálták alapbérüket is.
A győri Audi Hungaria Motor Kft. újabb tevékenységi körrel bővítette motorgyártási portfólióját. Jelenleg 22 munkatárs dolgozik a központban, év végéig a munkatársi létszám 40 főre bővül.

Márciustól Magyarországon is kapható az angol Caterham manufaktúra legendás könnyűsúlyú sportautója, a Caterham Seven.
A Suzuki Motor megháromszorozta működési eredményét a decemberrel zárult negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – jelentette be a cég.
Az elmúlt száz év száguldása és a gazdasági válság okozta toporgás után a „fontolva haladás" ideje következik az autóipari fejlesztésekben - mondta egy pénteki győri konferencián a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Meghiúsult a Hummer márka eladása az érdeklődő kínai autógyárnak, a General Motors leállítja a gyártást.
Adott köbcentiből egyre nagyobb teljesítményű motorokat készítenek a gyártók, ez növeli a balesetveszélyt – és az autóbiztosítás díját is.

A több elismerést begyűjtött Qashqai modell iránti folyamatosan agy kereslet miatt a Nissan a Sunderlandben működő gyárában ideiglenesen beindítja a harmadik gyártó műszakot.

A SEAT következetesen folytatja termékoffenzíváját: az Ibiza ST immár harmadik modellként egészíti ki a spanyol gyártó nagysikerű modellsorozatát.

Együttműködési szerződést írt alá a SEAT és Shakira, amelynek értelmében a spanyol gyártó lesz a nemzetközi popsztár elkövetkező európai koncertturnéjának fő támogatója.
Az Audi Hungaria Motor Kft-nél közel 150 szakmunkástanuló pályázott a tíz szakmában kínált gyakorlati helyekre. A felvételi vizsga után 85 szakmunkástanuló kezdi meg gyakorlati idejét a vállalatnál februárban.


