Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 16. szerda - Mózes, Botond

Még több

Lapcom Alapítvány - Kisalföld

Timi önállóbb, teljesebb életet élhet

Timi önállóbb, teljesebb életet élhet

„Nagy örömmel tölt el bennünket minden jó szó, biztatás. Hálánkat szeretnénk kifejezni az eddigi segítségekért – mondta a beteg kislány, Bedők Tímea édesanyja. Őket a Kisalföld alapítványa még áprilisban támogatta. Timi szépen fejlődik a soproni kezeléseknek köszönhetően.

Flóra Anita félárván jött világra

Flóra Anita félárván jött világra

Életet adott kilencedik gyermekének az a bakonyszentlászlói édesanya, akinek férje január közepén tragikus körülmények között, favágás közben halt meg. A nagy családban most mindenkire több feladat hárul, és a gyásszal is együtt kell megküzdeniük.

˝Magam sem tudom, mikor örültem utoljára ennyire˝

˝Magam sem tudom, mikor örültem utoljára ennyire˝

Szegénységben, de tisztességben neveli három gyermekét a pázmándfalui Lencse család. Otthonukban nincs fürdőszoba, hiába vágynak rá hosszú évek óta. A Jóakarat hídja hozzájuk is elért, így megvalósíthatják álmukat.

Újabb segítség a Jóakarat hídján

Újabb segítség a Jóakarat hídján

A Jóakarat hídján februárban is célba értek adományaink.

Segítség a gyászoló családnak

Segítség a gyászoló családnak

Közelről és távolról is sok segítséget kapott az édesapát gyászoló nyolcgyermekes bakonyszentlászlói Triebl család az elmúlt két és fél hétben. Kedden a rábapatonai Tutti kft. adott számukra a Kisalföld alapítványán keresztül 200 ezer forintot.

A szeretet táplálja a családi fészek melegét

A szeretet táplálja a családi fészek melegét

Egy győri önkormányzati bérlakásban egyedül neveli, 124 ezer forint családi pótlékból és gyesből, illetve alkalmanként kapott rendkívüli és átmeneti segélyből tartja el Gujdi Irén hat gyermekét, akik közül a legnagyobb 11 éves, a legkisebb 10 hónapos.

˝Megnyitották felénk a szívüket az olvasók˝

Tóth Hajnalka egyedül neveli két óvodáskorú gyermekét, Amandát és Martint.

A jóakarat hídján érkezett a segítség

A jóakarat hídján érkezett a segítség

A jóakarat hídján januárban is célba értek adományaink. Az elmúlt napokban Bakonyszentlászló után dunaszigeti, győri és téti rászorulókat látogattunk meg.

A Lapcom Alapítvány segített a favágó családjának

A Lapcom Alapítvány segített a favágó családjának

Életét vesztette egy 42 éves bakonyszentlászlói favágó a ravazdi erdőben tegnap, amikor rádőlt egy fa. A férfi nyolcgyermekes családapa volt. Kilencedik gyermeküket várták...

Meleg otthon karácsonyra

Meleg otthon karácsonyra

Az egyedüli luxus, amit megengedhetek magamnak, az a Kisalföld. A napilapnak több mint negyven éve előfizetője vagyok. A közüzemi számláimat igyekszem időben kifizetni. Sajnos a gázszolgáltató felé nagy a tartozásom, néhány százezer forint.

Kicsi levegőhöz jutottak Pongráczék

Kicsi levegőhöz jutottak Pongráczék

A Pongrácz család kilátástalan helyzetében a legjobbkor érkezett az alapítvány támogatása.

Élelmiszert vesznek a támogatásból

Élelmiszert vesznek a támogatásból

A 67 éves Balikó László és felesége októberben került Győrsövényházra a győr-likócsi hajléktalanszállóról.

Újra emberi életet élhetek

Újra emberi életet élhetek

Farkas Klára levélben fordult a Kisalföld alapítványához, fürdőszobája átalakításához kérte a jóakarat hídját építő olvasóink segítségét.

Gyűjtés Bakonypéterden

Bakonypéterd község önkormányzata gyűjtést rendezett a Romándon élő Lakatosné Bóka Ilona és családja részére.

Újra meleg lesz Battyánék otthonában

Újra meleg lesz Battyánék otthonában

A Mosonszentmiklóson élő Battyánék egyike voltak annak a húsz családnak, akiknek múlt héten segítettünk.

Köszönjük önöknek!

Kedves olvasóink! Köszönjük önöknek, hogy az első hívó szóra partnereink voltak és közösen megépíthettük a jóakarat hídját.

Az adománnyal otthon tudják tölteni a karácsonyt

Az adománnyal otthon tudják tölteni a karácsonyt

A csornai Kiss Gáborné és tizenhárom éves fia együtt tölthetik otthon az ünnepeket, hála a Lapcom Média Alapítvány ajándékának. A negyvennyolc éves anyuka tüzelőt vehet az adományból, így nem kell a rokonokhoz utazniuk.

˝Ekkora ajándék lesz a fa alatt˝

˝Ekkora ajándék lesz a fa alatt˝

A Kisalföld alapítványának adományát, egy kiváló számítógépes szettet anyacégünk, a Lapcom kft. informatikusai, Végh László és Finszter Rudolf állították össze a Bogár családnak.

Közösen építhetjük tovább a jóakarat hídját

Közösen építhetjük tovább a jóakarat hídját

December 23-ig több mint hétmillió forint érkezett olvasóinktól a Kisalföld alapítványának számlaszámára.

Továbbra is várjuk a segítő felajánlásokat

A Kisalföld új alapítványa, a Lapcom Média Alapítvány megköszöni az eddigi adományokat és továbbra is várja a jóakaratú emberek felajánlásait.

˝Ezentúl bátrabban megszólalhatok˝

˝Ezentúl bátrabban megszólalhatok˝

Az örömtől meghatódva vett egy 160 ezer forint értékű hallókészüléket, valamint egy 10 ezer forint értékű vérnyomásmérőt Sipos Józsefné tegnap. Nehezen találta a szavakat, ám nagyon köszönte a segítséget.

Műtét, szemüveg és karácsonyi kalács

Műtét, szemüveg és karácsonyi kalács

Egy hete a szobából is alig tette ki a lábát, de amikor elkezdte lepakolni a fásautó a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.- től érkező negyvenmázsányi rakományt, minden akaraterejét összeszedte és kicsoszogott.

Álmodni sem merték volna, hogy egyszer még visszakötik

Álmodni sem merték volna, hogy egyszer még visszakötik

A Battyán házaspárnál egy hatvanezer forintos tartozás miatt, mely aztán több mint százezresre duzzadt, tavaly ősszel leszerelték a gázórát. A Kisalföld alapítványa segítségével tegnap óta újra van gáz a házukban.

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...