Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Szerdán lesz a kompetenciamérés

Szerdán tartják a diákok idei országos kompetenciamérését, amelyet tíz éve minden esztendőben megrendeznek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Princzinger Péter elmondta, hogy az iskolákra vonatkozó összesített jelentéseket az interneten meg lehet majd nézni az OH honlapján, illetve a szülők egy mérési azonosító segítségével az idén először tudják megnézni, hogy a gyermekük hogyan teljesített az iskola többi tanulójához, az osztálytársaihoz képest.

Hangsúlyozta: egy-egy mérési eredmény nem feltétlenül minősít egy adott iskolát, az iskolák közötti rangsor felállítására ez a felmérés nem alkalmas, ugyanakkor az intézmények értelmezhetik maguknak az eredményeket, amelyek segíthetik őket majdani döntéseik meghozatalában.

Megemlítette, hogy az első mérést 2001-ben az 5. és 9. évfolyamban végezték. 2004-ben 6., 8. és 10. évfolyamokon, 2006-ban pedig már ezeken felül a 4. évfolyamon is végeztek méréseket. A részvétel a közoktatási törvény alapján kötelező a tanulók számára - hívta fel a figyelmet az OH elnöke.

Pongrácz László, az OH főosztályvezetője rámutatott: a rendszer a 4. évfolyamon alapkészségeket és képességeket, a 6., 8. és 10. évfolyamon pedig különböző kompetenciákat mér. A 4. évfolyamon azt mérik, hogy "bizonyos alapvető képességek, készségek tekintetében az adott tanuló a korosztályra jellemző szinthez képest fejlődésében milyen szinten áll" - ismertette.

Kiemelte, a kompetenciamérés nem tantárgyi ismerteket mér, hanem magyar nyelv és irodalomból a szövegértést, amely az ismertszerzés alapja, matematikából pedig az eszköztudást, amely a problémamegoldásé.

A főosztályvezető beszélt arról, hogy a 6., 8., 10. évfolyamon az egyes pedagógiai szakaszok lezárásánál mérnek. Ez visszajelzés minden tanulóra és iskolára vonatkozóan a szülőknek, iskoláknak, fenntartóknak és az oktatásirányításnak - tette hozzá.

A mérés célja, hogy egy adott iskolára vonatkozóan az országos adatokkal összehasonlítást adjon, illetve arra is fény derüljön, hogy az eredmények mennyire szóródnak az egyes osztályokon belül - mondta Pongrácz László.

Megemlítette, hogy a tanulói teljesítmények hátterét is vizsgálják, ehhez kapcsolódóan a tanulók és az iskolaigazgatók is kitölthetnek egy-egy kérdőívet. Ezekkel együtt a tanulók szociohátterét is meg lehet ismerni, és más, hasonló szociokultúrájú iskolákkal is össze tudják vetni az egyes iskolákat - hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy a korábbi eredményekkel összevetve ki lehet majd mutatni az iskolák fejlesztő hatását, azaz a "hozzáadott pedagógiai értéket", hogy "honnan hová fejlődtek a gyerekek". Minden tanuló kap egy mérési azonosítót, a szülők pedig ennek alapján tájékozódhatnak saját gyermekükről az OH honlapján - fűzte hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középiskolások az egyetemi kutatóintézetekben

A Kutató Diákokért Alapítvány Európai Uniós támogatással új programot indít az eddigi 800 fős… Tovább olvasom