Kisalföld logö

2018. 11. 20. kedd - Jolán 1°C | 5°C Még több cikk.

Íme a Kisalföld 7próbázói!

Győr-Moson-Sopron. Kezdetét veszi a kaland, amely során hét próbát kell teljesíteni és a legvégén legyűrni a végső akadályt. Közösséget építhet diák, tanár a Kisalföld legújabb játékán. Hivatalos a versenyben indulók névsora!
Eljött az idő, kiderül az igazság. Pénteken lezárult a jelentkezés a Kisalföld 7próba közösségépítő kampányára. A játékban hét olyan, kreatív energiákat felszabadító feladvány megoldására hívjuk az osztályokat, amelyek során felejthetetlen élményekkel gazdagodnak, a legvégét pedig sorverseny zárja, a győztesek nyereményekkel gazdagodnak. A játékra a hagyományos tanterv szerinti felső tagozatos általános iskolai osztályok jelentkezhettek egy legfeljebb háromperces videóval. 

Nagyon sok bemutatkozó videót kaptunk, tele kreativitással, lelkesedéssel. Összefogott osztályfőnök és diák; volt csapat, amely kincsesládát talált, más tánccal, a harmadik sporttal mutatkozott be. Bepillantást engedtek hétköznapjaikba, megtudtuk erényeiket és elárultak apró titkokat... Máris remek közösségeket ismerhettünk meg. Elmondták, hogy miért jelentkeztek a versenyünkre, mi a hobbijuk, mit szeretnek csinálni szabadidejükben, és persze, hogy milyen jó célra fordítanák a nyereményt, amelyet biztosan ők visznek el...!

A nagy értékű nyereményeket a sorversenyen elért helyezések alapján osztjuk ki, az "aranyérmes" osztály 250 ezer forint, az "ezüstérmes" 150 ezer forint, a "bronzérmes" pedig 100 ezer forint értékű álomnyereménnyel tér vissza az iskolapadba. A nyertes osztályok maguk dönthetik el, hogy kirándulásra, műszaki cikkre vagy sportfelszerelésre költik-e a díjat. Az osztályokat nevező-segítő tanárokat is szeretnénk díjazni. A dobogós osztályok tanárai egyenként egy-egy két főre szóló wellnesshétvégét nyernek.

Végezetül pedig a lényeg, vagyis a következő osztályok pályázatát fogadtuk el: a Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola 7. a osztálya; a Győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7/III. osztálya; a Győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 8/IV. osztálya; a Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 5. b osztálya; a Győri Váci Mihály Általános Iskola 5. b osztálya; a Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola 7. b osztálya; a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola 5. b osztálya; a Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola 6. b osztálya; a Beledi Általános Iskola 5. b osztálya; a tatai színes iskola 6. osztálya; a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola 6. a osztálya; a Mosonmagyaróvári Ujhelyi Imre Általános Iskola 7. b osztálya; a Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola 8. a osztálya; a Pannonhalmi Szent Benedek Általános Iskola 5. b osztálya; a Győri Révai Miklós Gimnázium 8. f osztálya; a Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola 7. c osztálya; a Rábacsécsényi Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztálya; a Tápi József Attila Általános Iskola 5. osztálya; a Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola 6. a osztálya; a Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola 6. b osztálya; a Győr-szabadhegyi Magyar–Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 5. b osztálya.

Hajrá, 7próbások! A nagy értékű nyereményeket a sorversenyen elért helyezések alapján osztjuk ki.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghosszabbítva - Péntekig még várjuk a nevezéseket a Kisalföld 7próba játékára

Meghosszabbítva - Péntekig még várjuk a nevezéseket a Kisalföld 7próba játékára
Nagy nyeremények várnak a jelentkező felső tagozatos osztályokra. Sőt, tanáraik sem térnek haza üres… Tovább olvasom