7próba

2019.12.05. 06:55

Megalkották törvénykönyveiket a Kisalföld 7próba csapatai – Eredményhirdetés és rangsor a 4. forduló után

A negyedik kihívást is teljesítettek a Kisalföld 7próbára jelentkező csapatok. Már csak két feladaton kell sikeresen túljutni, és a legjobbak a mindent eldöntő sorversenyen küzdhetnek meg a verseny fődíjáért. Mutatjuk az aktuális rangsort.

Sperling Krisztina

A negyedik kihívásban a csapatoknak meg kellett fogalmazniuk, hogy milyen világban szeretnének élni, és megalkotni ennek a bolygónak a törvénykönyvét. Azt kértük, hogy foglalják össze 10 pontban azokat a törvényeket, amiket bevezetnének, ha nekik lenne lehetőségük megalkotni az új világ szabályait. Ezt a tíz pontos törvénykönyvet egy tablón kellett feltölteniük november 27-én 10:00 óráig. A beérkezett munkákra november 28-tól lehetett voksolni egészen december másodikáig, amikor lezártuk az „urnákat”.

A csapatok törvénykönyvei igazán tanulságosak nekünk földlakóknak is. Húsz törvénykönyv érkezett meg határidőre, ezek mindegyikéből az derült ki, hogy a versenyzők egy tiszta, egészséges világot képzelnek maguknak, ahol az emberek segítőkészek, barátságosak egymással és védik a környezetüket. Szinte minden bolygó törvényalkotói megfogalmazták a környezetvédelem fontosságát.

Több növény között szeretnének élni, nem szennyeznék feleslegesen műanyaggal a környezeteteket, és óvnák az új világotok erőforrásait.

Mi bármelyik bolygón boldogan élnénk!

A szavazatok alapján a Beledi Általános Iskola 7/A csapata alkotta meg azt a törvénykönyvet, amit a legtöbben választottak kedvencüknek. Ez talán nem is véletlen, hiszen ők az emberek boldogságát, jókedvét állították a középpontba.

Lássuk hát, hogy hány pontot szereztek a versenyző csapatok a negyedik kihívás teljesítésével, és az eddig próbák eredményeinek összesítése után, mi az aktuális rangsor!

7próbázó csapat

4. próba: pontszám

Összesített pontszám

Rangsor

Beledi Általános Iskola 7/A

737

2174

2

Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium 8/IV

625

2068

4

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 8/A

612

2672

1

Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola 6/A

572

2098

3

Beledi Általános Iskola 6/B

397

1192

6

Koroncó II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7.

336

1190

7

Szabadhegyi Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 6/B

271

1179

8

Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 5/A

254

1199

5

Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola 7/A

252

1044

10

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 8/H

238

995

11

Győri Szolgáltatási SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma 8/A

238

981

12

Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola és AMI 7/A

190

1129

9

Szigetköz Körzeti Általános Iskola és AMI Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola7.

141

788

13

Győri Szolgáltatási SZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma 6/A

138

777

14

Móra Ferenc Általános Iskola 6/B

130

580

15

Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola 6/B

121

431

17

Nakovich Mihály Általános Iskola és Óvoda 6.

104

405

18

Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 6.

92

325

20

Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola 6/C

78

404

19

Tápi József Attila Általános Iskola 6.

52

168

21

Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolája 6.

0

478

16

Címkék#7próba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!