Vatikán

2024.05.09. 18:48

Ferenc pápa közzéteszi a 2025-ös szent év bulláját

Ferenc pápa közzéteszi a 2025-re meghirdetett szent év bulláját a Szent Péter-bazilikában csütörtök délután esedékes szertartáson, mellyel a többi között nyilvánosságra hozza a szent kapuk megnyitása időpontját.

MW

Ferenc pápa a Vatikánban 2024. május 9-én

Forrás: AFP

Fotó: Filippo MONTEFORTE

Ferenc pápa vesperást vezet az Úr mennybemenetele ünnepe alkalmából, mely során kihirdeti és közzéteszi a szentévi bullát. A Szent Péter-bazilikában tartott szertartás Jézus mennybemenetelére emlékezik negyven nappal feltámadása után.

A szertartás során a bazilika szent kapujánál – amely jelenleg be van falazva – Ferenc pápa átadja a papság képviselőinek a szent évre vonatkozó bullát, amelyből részleteket olvasnak fel.

A dokumentum nyilvánosságra hozatalával a pápa hivatalosan meghirdeti a szent évet, közli a szent év kezdeti és befejezési dátumát, a bazilikák szent kapui megnyitása időpontjait, a szent év főbb eseményeit és témáit.

Az egyház történetében az első szent évet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban. Később úgy határoztak, hogy minden huszonötödik évben szent évet tartanak, melyet jubileumi évnek is neveznek.

A szent év különleges kegyelmi és bűnbánati időszak, amikor a hívek bizonyos feltételek mellett teljes búcsút nyerhetnek. A gyóntatók egyes bűnök, egyházi büntetések, fogadalmak alól felmenthetnek.

A pápai bulla latin nyelvű dokumentum, mely arról az ólomhengerről kapta a nevét, melyben eredetileg őrizték. A bullát a pápa pecséttel látja el. A dokumentum a benne szereplő szöveg latin kezdősorairól kapja a nevét, amiként az enciklikák esetében is történik.

 A mostani bulla a Spes non confundit (A remény nem okoz csalódást) szavakkal kezdődik.

A szent év hagyomány szerint a kereszténység központjának számító Szent Péter-bazilika szent kapujának ünnepélyes megnyitásával kezdődik, és karácsonytól karácsonyig tart. A szent évek között zárva tartott vagy befalazott szent kapukat a mindenkori pápa kalapáccsal töri át vagy kitárja.

Az utóbbi negyedszázadban II. János Pál pápa az Incarnationis mysterium (A megtestesülés misztériuma) kezdetű bullával hirdette meg a 2000-es szent évet: a Szent Péter-bazilika szent kapuját 1999 karácsony éjszakáján nyitotta ki, majd ugyanezt tette a többi római bazilika szent kapuival.

Ferenc pápa 2015-re rendkívüli szent évet hirdetett meg a Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű pápai bullával. Az első szent kaput azonban nem Rómában, hanem a Közép-Afrikai Köztársaságban, Bangui városában nyitotta meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában