2024.05.06. 10:11
Megyei foci - Sikerével lépéselőnyben a Koroncó - edzői nyilatkozatok + tabella
Fotó: Csapó Balázs
Koroncó KSSZE-Mezőörs SE 1-0 (0-0)
Koroncó, 1100 néző. V.: Horváth P.
Koroncó: Kokas - Nagy P., Csete (Horváth D.), Veller (Sipőcz), Molnár M., Bieder, Domján (Bodó), Lampert, Vörös Torma, Görcs, Molnár T. Edző: Makkos Tamás.
Mezőörs: Somogyi - Böröczky, Debreceni, Kerékgyártó, Venczel, Tóth L., Zámbó, Végh, Tóth M. (Kreicz), Nagy K. (Proceller), Vári. Edző: Bohner Roland.
Megyei foci - Koroncó-Mezőörs
Fotók: Csapó BalázsGsz.: Molnár T.
Szép számú szurkoló sereg előtt jó iramban indult a mérkőzés, enyhe hazai mezőnyfölény jellemezte az első negyedórát. A 21. percben aztán egy vendég támadást a koroncói védők csak szabálytalanság árán tudtak megállítani a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Vígh lőtte, de Kokas kapus gyors vetődéssel kiütötte a labdát a bal sarokból. Ezt követően tovább folyt a pálya középső harmadában a mezőnyölény, amelynek keretében Mezőörs távoli lövésekkel próbálkozott míg Koroncó kontratámadásokra építette játékát.
Szünet után folytatódott a küzdelmes játék, ami gyakran párosult kemény belépőkkel is. Az 50. percben egy mezőörsi veszélyes lövés után Kokas kapus nagy védése kapott tapsot a közönségtől. 10 perccel később egy bal oldali bedobás után a megcsúsztatott labdát Molnár T. 10 méterről a bal alsó sarokba fejelte. 1-0. A bekapott gólt követően nagyon rákapcsolt a Mezőörs, sorra vezette támadásait, de a Koroncó hősiesen védekezett. Tette ezt olyannyira, hogy a maradék erejükből még a mezőörsi kaput is tudták veszélyeztetni. Nagy izgalmak közepette ért véget a találkozó 5 perces hosszabbítása.
Két jól felkészült csaapat küzdelmes mérkőzésén a Koroncó lelkesedése meghozta a várva várt győzelmet, amellyel jelentős lépést tettek a bajnoki cím felé.
Jók: Kokas, Molnár M., Görcs, Molnár T., ill. Somogyi, Debreceni, Venczel.
Makkos Tamás: - Gratulálok a csapatnak, ezúttal nem a jó játékunknak, hanem a nagy szívünkneek köszönhetően tudtunk győzni a kulcsfontosságú rangadón.
Bohner Roland: - Sajnos a focit gólra játsszák, mezőnyben felülmúltuk a Koroncó együttesét, büntetőt hibáztunk, ziccereket hagytunk ki, így viszont nem lehet megnyerni egyetlen mérkőzést sem.
Lipót Pékség–Hegykő 1–0 (0–0)
Lipót, 150 néző. V.: Erdélyi.
Lipót: Molnár M. – Gergely, Deákovits, Gaál-Horváth, Borsodi, Szimhardt, Buglyó (Monda), Mayer (Csóka), Papp Sz., Tankovics (Mogyorósi), Sipos. Edző: Borbély Attila.
Hegykő: Majer – Kóczán M., Kóczán B., Galambos (Ratatics), Halász, Nyerges M., Fényes, Nyerges G., Bertha, Török (Horváth V.), Bokán (Holzmann). Edző: Bojan Lazic.
Gsz.: Borsodi.
A mérkőzés elejétől kezdve a hazai csapat lépett fel támadólag, ami jó néhány komoly gólszerzési lehetőségben mutatkozott meg, mégis rúgott gól nélkül telt el az első játékrész. A szünet utáni első percekben Borsodi egy szépségdíjas góllal szerezte meg a vezetést és csapata számára a győzelmet jelentő találatot. A jól szervezett hegykői együttes megnehezítette a helyzetek sokaságát elpuskázó hazai csapat dolgát.
Jók: Buglyó, Gaál-Horváth, Gergely, ill. mindenki.
Borbély Attila: – A kezdeményező játékfelfogás végre három pontban mutatkozott meg.
Bojan Lazic: – Az első félidő alapján megérdemelten nyert a hazai csapat, a második játékrészben megtettünk mindent, de a szerencse elpártolt tőlünk.
Vitnyéd–Üstökös FC Bácsa 2–1 (2–1)
Vitnyéd, 250 néző. V.: Varga D.
Vitnyéd: Germán M. – Szalai András (Domján), Hécz, Horváth A., Varga G., Papp R., Szalai Attila (Kovács A.), Pankotai, Nyakas, Németh M., Szakács M. (Kleizer). Edző: Kiss Ákos.
Bácsa: Kürnyek – Horváth N. (Bakus), Halász M. (Bella), Szabó Z., Rigó, Serfőző, Nagy M., Sipos, Szabó K., Pasztendrof, Ferenczi. Edző: Germán Ferenc.
Gsz.: Németh M. (2), ill. Rigó.
Jó iramú,fordulatos mérkőzésen az első félidei teljesítményük alapján a hazaiak rászolgáltak a három pontra.
Jók: Nyakas, Pankotai, Hécz, Germán M., Varga G., Németh M., ill. senki.
Kiss Ákos: – Úgy érzem, annyit fejlődött ez a csapat, hogy kis szerencsével meg tudjuk nyerni ezeket a döntetlenszagú meccseket. További sok sikert kívánok a Bácsának.
Germán Ferenc: – Az első félidőben csapatom teljesítménye sajnos elmaradt az elmúlt hetekben mutatottól. A másodikban hiába próbáltunk többet tenni a döntetlenért, nem sikerült pontot szereznünk. Gratulálok a Vitnyédnek.
DAC Nádorváros–Győrújbarát 0–4 (0–1)
Győr, 150 néző. V.: Fuhrmann.
DAC Nádorváros: Kiss A. (Simigla) – Bata, Szokolics (Sainza), Matyi (Demeter), Széles, Virág, Pintér D., Forgó, Németh B. (Csonka), Gerencsér, Gál. Edző: Mayer János.
Győrújbarát: Koncz – Rácz (Szabó Sz.), Varga R., Czanik, Gál (Lakatos), Pintér, Varga Zs. (Bodó), Posta (Detrik), Tóth P. (Buza), Varga J., Samodai. Edző: Tenk Balázs.
Gsz.: Pintér M. (3), Czanik.
Győrújbaráti mezőnyfölény jellemezte az első félidőt, míg a DAC kontratámadásokkal póbálkozott. A folytatásban is a vendégek támadtak többet és ez gólokban is megmutatkozott.
Jók: Széles, ill. Samodai, Pintér, Posta.
Mayer János: – Az első félidőben még helytálltunk, de a második kapott gól után már gondolni kellett a következő mérkőzésre. A cserék után már szétestünk.
Tenk Balázs: – Korrekt ellenfél, korrekt eredmény sok-sok hibával.
Győrújfalu–Kapuvár 2–4 (1–2)
Győrújfalu, 150 néző. V.: Vőcsei.
Győrújfalu: Tréger – Kovács D., Németh M., Kutich (Varga M.), Farkas (Ditrich), Bartalos (J. Nagy), Szekeres, Farkas T., Takács M., Simay, Jaczkó (Nagy M.). Edző: Pozsonyi Márk.
Kapuvár: Kóczán – Horváth P., Szűcs A., Kalmár, Kapa Martin (Bognár), Tar (Horváth Sz.), Németh L. (Böcskör), Árki, Sárándy (Eckhardt), Varga T. (Póczik), Kapa Márkó. Edző: Varga Péter.
Gsz.: Németh M. (2), ill. Árki, Tar, Kalmár, Horváth Sz.
Egygólos előnyt szerzett az első félidőben a vendégcsapat, amely szünet után további találatokat szerezve mindhárom pontot elvitte Győrújfaluról.
Jók: Németh M., Takács M., ill. Árki, Kalmár, Sárándy, Varga T.
Pozsonyi Márk: – Indiszponáltan kezdtük mindkét félidőt, ez pedig nem fért bele, hiába nyújtottunk ezenkívül elfogadható teljesítményt.
Varga Péter: – Ránk fért...
Ménfőcsanak–Abda-VVFK Bau 3–4 (1–1)
Ménfőcsanak, 250 néző. V.: Köves.
Ménfőcsanak: Varga R. – Béres, Németh Á., Maximcsuk (Kovács P.), Fördős, Németh A., Bergendi, Buruzs (Tóth E.), Gerencsér, Fekete Sz., Horváth A. (Szabó P.). Edző: Nemes Ferenc.
Abda: Polócz – Tóth K., Korsós, Éri, Kerékgyártó (Magyar), Maidics (Vígh N.), Babayigit, Visy (Szűcs G.), Kovács B., Wágenhoffer, Balogh L. (Gál). Edző: Knauz Csaba.
Gsz.: Béres, Fördős, Németh Á., ill. Kerékgyártó (2), Vígh (2).
Az első félidő csapkodó adok-kapok játéka után a csapatok a játékvezető szerencséjére a második félidőben elkezdtek focizni és élvezetes, gólgazdag félidőt produkáltak. A vendégek eredményes kontrajátékkal kerekedtek a hazaiak fölé.
Jók: Németh A., Gerencsér, Fördős, ill. mindenki.
Nemes Ferenc: – Végre lőttünk három gólt, de ez sem volt elég semmire.
Knauz Csaba: – Minden a vármegyei III-ra emlékeztetett. Nyolc négyzetméteres öltöző ificsapattal együtt, a játékvezetés. Még jó, hogy a második félidőben emeltünk a játékunk színvonalán.
A bajnokság állása
1. | Koroncó | 21 | 18 | 0 | 3 | 61 | – | 23 | 54 | |
2. | Mezőörs | 20 | 16 | 1 | 3 | 63 | – | 13 | 49 | |
3. | Győrújbarát | 20 | 13 | 2 | 5 | 52 | – | 22 | 41 | |
4. | Vitnyéd | 20 | 12 | 2 | 6 | 47 | – | 27 | 38 | |
5. | Lipót | 20 | 11 | 5 | 4 | 40 | – | 24 | 38 | |
6. | Hegykő | 20 | 10 | 2 | 8 | 30 | – | 34 | 32 | |
7. | Kapuvár | 20 | 8 | 2 | 10 | 41 | – | 37 | 26 | |
8. | Abda | 20 | 8 | 2 | 10 | 31 | – | 49 | 26 | |
9. | Bácsa | 21 | 7 | 4 | 10 | 41 | – | 35 | 25 | |
10. | Gönyű | 20 | 7 | 0 | 13 | 28 | – | 56 | 21 | |
11. | Ménfőcsanak* | 20 | 6 | 1 | 13 | 29 | – | 45 | 18 | |
12. | Győrújfalu | 21 | 3 | 2 | 16 | 21 | – | 55 | 11 | |
13. | DAC | 21 | 1 | 1 | 19 | 11 | – | 75 | 4 | |
*A Ménfőcsanaktól 1 pont levonva. |