Álláspont

2024.04.14. 13:00

Szemétszezon

Nagy örömmel írnék arról, hogy hány szemetelőt buktattak le.

Varga Ottó

Nem tudom, mi visz rá embereket arra, hogy az összegyűjtött lomjaikat, szemétté vált dolgaikat nagy nehézségek árán felpakolják egy utánfutóra vagy egy teherautóra, és azzal addig járják a környéket, amíg nem találnak egy megközelíthető helyet, ahol éppen nem jár senki, ahova be is lehet állni, és ott kiborítsák. Pont ennyi energiába kerülne – és időben, pénzben se sokkal többe –, ha azt a hulladékudvarba vinnék, ahol szakszerűen szétválogatva kezelnék. Persze vannak, akik nem adnak egyáltalán a látszatra, ők egyszerűen csak megállnak az úton, kilökik a szemetet és tovább­hajtanak. 

Mivel sajnos sokan vannak ezek a szemetek, minden tavasszal van létjogosultságuk a különféle szemétszedő mozgalmaknak, legyen az helyi kezdeményezés vagy országos akció. Mi pedig itt a Kisalföldben minden évben beszámolunk arról, hogy vármegyénk települései hogyan fognak össze a tisztaság érdekében, valamint hogy éppen adott helyen vagy akció­ban hány zsák, hány tonna hulladék gyűlt össze. És mindig megállapítjuk, hogy de jó, hogy vannak még ilyen önzetlen emberek, akik erre áldozzák idejüket és pénzüket. Szerencsére egy pozitívum mindig van a történetben: a jó ügy összehozza a jó embereket, és ezek az akciók – tapasztalatból mondom – mindig remek hangulatban telnek és közösséget kovácsolnak. 

Lehet, hogy most nagyon az újságíró szól belőlem, de én sokkal nagyobb örömmel írnék arról, hogy hány szemetelőt, szennyezőt, természetkárosítót buktattak le, és ezek milyen büntetést kaptak. 

Ennek talán lenne foganatja, mert amíg ezek az emberek azt látják, hogy mindig lesznek, akik összeszedik utánuk a mocskot, maguk is mocskok maradnak, és ez a körforgás sosem ér véget. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában