Épül, szépül

2024.04.10. 09:58

Beledi beruházások – Aszfaltoznak, kerékpárutat, parkolókat építenek

A belváros árokrendszerét újíttatja fel a beledi önkormányzat a Rákóczi utcában. Befedik a vízelvezetőket és egyúttal új parkolóhelyeket is kialakítanak.

Cs. Kovács Attila

Major Jenő polgármester egyik büszkesége a művelődési ház. Kívül-belül felújították az épületet.

Fotó: Cs. Kovács Attila

Komoly és fontos munka kezdődött el nemrégiben Beled központjában. Az önkormányzat a csapadékvíz-elvezető rendszert újíttatja fel a Rákóczi utca belvárosi szakaszán. Major Jenő polgármester számolt be a részletekről, illetve több, a település jövője szempontjából meghatározó beruházásról. Beszélt a megújult intézményekről, illetve a kastéllyal kapcsolatos terveikről. 

– Az elmúlt években az egyik legfontosabb beruházásunk a Rákóczi utca rendbetétele, teljes aszfaltozása volt, amit a Magyar Falu Program támogatásával valósítottunk meg. Régóta várták már ezt a fejlesztést a helybeliek. Megcsináltattuk hozzá a kerékpárutat önerőből, most pedig az utca belvárosi szakaszán, a katolikus plébániától a rendőrség épületéig dolgoznak a szakemberek. Lefedik az árkot, kiépítik a víznyelőket. Az árok felett pedig, az úttal párhuzamosan negyvennégy autóparkolót alakítunk ki – sorolta Major Jenő. – Ugyanezen a szakaszon a járdát is felújítjuk, térkövezzük. A városközpont így új arculatot kap. Folytatjuk a járdafelújítási programunkat is, két utcában már végeztünk és folyamatban van a harmadik. 

Az óvoda és bölcsőde rekonstrukcióját a Magyar Falu Program is segítette.
Fotó: Cs. Kovács Attila

Az intézményeket érintő változások között a polgármester kiemelte a művelődési központ rekonstrukcióját. A belső átalakításra közel százmillió forintot költöttek, ugyancsak a Magyar Falu Program segítségével. Tavaly kívül is felújították az épületet és új a fűtésrendszer is. Megújult az óvoda és a bölcsőde épületegyüttese is. 

– Ez szintén nagy dolog volt a város életében. Rövidesen kezdődik szociális központunk felújítása, amire a vármegyei közgyűlés együttműködésével kaptunk közel kétszázmillió forint uniós támogatást. Az intézmény huszonhat településen nyújt szolgáltatást. Elvégezzük a szigetelést, a tetőcserét, megújul a gépészet, a fűtés. Ez a munka előkészítés alatt van. Az elképzelések között van még a városháza belső felújítása is, amire közel hatvanmillió forintot terveztünk be. Szeretnénk a kastéllyal is kezdeni valamit. A helytörténeti gyűjteményünknek alakítanánk ki méltó környezetet az első szinten, négy-öt teremben. Költségvetésünkben erre a célra is különítettünk el forrást. További három teremből pedig egy nagy teret, egyfajta dísztermet hoznánk létre – tájékoztatott Major Jenő. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában