Az álmok földjén

2023.11.21. 10:45

Sopronból indult - Anna Las Vegas-ban él, New York-ban maratont futott - videó, fotók

A líceumi érettségi után jogi diplomát szerzett, egy évet ügyvédjelöltként dolgozott Sopronban, majd a nagy kaland vette kezdetét Fábián Anna számára. Már második éve Las Vegas-ban él, nemrég pedig a híres New York-i maratont is teljesítette.

Kisalföld.hu

Fábián Anna a magyar lobogóval a Nagy Almában. A New York-i maratonon édesapja és testvére is szurkolt az egykori soproni diáknak.

Bár mindig is sportolt valamit, sosem versenyszerűen, inkább a maga örömére. Fábián Anna kosarazott, lovagolt, úszott, kipróbált más sportágakat is, végül a futás volt az, ami tartósan élete részévé vált. 

- Pontos dátumot nem tudok mondani, hogy mikor kezdődött. Már a gimnázium alatt is próbáltam futkorászni, feljártam a soproni erdőbe kocogni, de ezt inkább csak próbálkozásnak nevezném, nem volt benne rendszer. Győrben, az egyetemi éveim alatt, a Püspökerdő mellett laktunk az öcsémmel, és ott egyre többet eljártam sétálni vagy kocogni, sokszor barátokkal, a tesómmal vagy csak egymagam.

Azután a Covid miatt haza kellett költöznünk, jött a kijárási tilalom, a bezártság. De akkor már rendszeresen futottam, úgyhogy vettünk egy futópadot. Amikor már ki tudtam menni, persze sokkal szívesebben futottam a városban vagy az erdőben. Visszaemlékezve azt hiszem, így, az egyetem évei és a pandémia időszaka alatt vált ez rendszeres programmá. Most pedig már a mindennapjaim része a futás - írta Anna Las Vegasból a kérdéseinkre. Második éve bébiszitterkedik egy amerikai családnál, ahol nemcsak támogatják a futásban, vele is tartanak.

 

Fábián Anna elmesélte, hogy itthon öt-tíz kilométereket teljesített, ennyi esett jól. De amikor kiköltözött Las Vegasba, ahol munkáltatója, a családfő is fut, ő is egyre hosszabb távokat gyűrt le. Az apuka már több maratonon volt túl, amikor őt is benevezte februárban egy Las Vegas-i félmaratonra . A soproni lánynak az volt az első futóversenye - de korántsem az utolsó.

- Beszélgettünk tavasszal arról, hogy keresünk majd egy versenyt, amit megint mindketten lefutunk. Nem sokkal utána kaptuk az ajánlatot, hogy biztosítanak számunkra helyet a New York-i maratonon. Azért ezen sokat gondolkodtam, de végül eldöntöttük, nem hagyhatunk ki egy ilyen lehetőséget: beneveztünk. Ez volt az első maratonom, de máris izgatottan várom a következőt

 - meséli Anna. Rákérdeztünk a felkészülésére is.

 

- Ez érdekes, mert ugyanaz volt a félmaratonnál és most a maratonnál is: amikor jelentkeztem, még elképzelni sem tudtam, hogy én valaha ennyi kilométert lefutok. Az edzéstervem úgy nézett ki, hogy mindennap futás és heti egy alkalommal hosszú futás, utóbbi folyamatosan növekedett két-három kilométerrel. Kezdődött tíznél és felment egészen harmincig. Mire eljött a maraton ideje már egyáltalán nem volt megerőltető harminc kilométernél is többet teljesíteni. A New York-i startvonalnál is arra gondoltam, hogy most teljesítem egy hosszú futásomat, csak megint növelem a távot. Egyébként a gimis testnevelő tanárunk, Horváth József és egy kolléganője segítette tanácsaival a felkészülésemet - árulta el a maratonfutó jogász, akinek nem csak emiatt jut eszébe gyakran a Berzsenyi. Több volt tanárával és diáktársával is kapcsolatban maradt, és gyakran elhangzik a kérdés: és mi újság otthon, a Líceumban...?

 

Állomások

Fábián Anna a Líceumban német nemzetiségi képzésében öt éven át tanult, 2016-ban érettségizett. A győri Széchenyi István Egyetemen szerzett jogi diplomát. 2018 nyarát testvérével az USA-ban töltötte, ez is befolyásolta későbbi döntését: egy évnyi ügyvédjelölti munka után egy ügynökségen keresztül jutott ki au pair-nek Las Vegasba. Két kislányra vigyáz. Eredetileg egy évre tervezett, de hosszabbított még egyet, tervei szerint augusztusban költözik haza. 

Egy kisfilm is készült a New York-ki maraton népszerűsítésére, Annáék ebben is szerepelnek. Ők a másodikak a riportalanyok sorában. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában