Versenyképesség

2024.05.02. 23:40

Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra

Magyarországnak versenyképessége javítása érdekében szüksége van a kínai kapcsolatokra, a két ország közötti együttműködés erősítésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Kína-Magyarország Övezet és Út Pragmatikus Együttműködés Tematikus Fórumon.

MW

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Kína–Magyarország Övezet és Út Pragmatikus Együttműködés Tematikus Fórumon a Pesti Vígadóban 2024. május 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Nagy Márton szerint Magyarország minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a kínai áruk logisztikai központja legyen, hiszen fekvése kiváló, infrastruktúrája fejlett, a befektetői környezet európai szinten is versenyképes.

Nagy Márton szerint az együttműködésben kiemelt helyet foglal el az infrastukturális fejlesztések közös finanszírozása. 

A közúti, vasúti és logisztikai infrastruktúra fejlesztését Kína is érdekének tekinti, mert ezen keresztül juttathatja el áruit Magyarországról a nyugati és északi országokba.

 A magyar-kínai kapcsolatok fontos területe a jövőben a digitalizáció lehet, hiszen Kína ebben is a világ vezető hatalmainak egyike, a magyar vállalkozásoknak pedig szükségük van technológiai fejlesztésekre. A kormány ezért is támogatja a 4iG és a Huawei együttműködésének erősítését.

Nagy Márton fontosnak tekinti a pénzügyi kapcsolatok erősítést, ezért üdvözölte, hogy a legnagyobb kínai bankok már megjelentek Magyarországon. A Bank of China, a China Construction Bank és a China Developement Bank után hamarosan az ICBC is megjelenhet, így Magyarország pénzügyi téren is Kína kiemelt régiós partnere lehet - tette hozzá.     A tárcavezető megjegyezte, hogy a kormány a nemzetközi kapcsolatokat diverzifikálása érdekében hirdette meg a keleti nyitás politikáját, és kezdetektől fogva arra törekedett, hogy Magyarország a keleti és nyugati világ találkozási pontja legyen, itt találkozzon a tőke és a csúcstechnológia.

A kormány a továbbiakban azt szeretné elérni, hogy újabb belföldi projektek kerüljenek a társfinanszírozású beruházások listájára. A Budapest-Belgrád vasútvonal jövő nyárra elkészülhet, a fejlesztések 5 logisztikai, vasúti és töltőhálózat-fejlesztéssel folytatódhatnak, ennek részleteiről hamarosan a miniszterelnök tájékoztat - közölte.     

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy 

Kína megbízható partnerként számíthat Magyarországra, hiszen a kormány kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, és elutasít minden törekvést, amely protekcionista módon kizárná a kínai termékeket az európai piacról, hiszen "Európának nem bezárkóznia kell", hanem a világgal együtt fejlődnie.

 Kína megkerülhetetlen tényező a világgazdaságban, Magyarország számára pedig kiemelten fontos a távol-keleti ország, ugyanis ma tőlük érkezik a legtöbb külföldi tőke az elektromos autózáshoz kapcsolódóan, és a 9. legnagyobb kereskedelmi partnerként a magyar külkereskedelemből 4 százalékkal részesednek.

A miniszter kiemelte, a globális gazdaság súlya egyre inkább Ázsiába helyeződik át, Magyarországon pedig az ázsiai országok közvetlen befektetéseinek aránya 2014-hez képest
19 százalékról 34 százalékra emelkedett, Kína ötszörösére emelte közvetlen befektetéseinek arányát. Kína Magyarország 10. legnagyobb tőkebefektetője. Magyarországon épít gyárat többek közt a csúcstechnológiát képviselő CATL és a BYD - tette hozzá.

Kína magyarországi nagykövetségének miniszteri tanácsosa üdvözölte, hogy Kína Egy övezet, egy út programja összekötődött a magyar kormány keleti nyitásával. Liu Bu szerint a kapcsolatok erősítése, a fejlődés előmozdítása, a közös sikerek mindkét országnak egyformán fontosak.

Magyarország ma már a kínai áruk egyik elosztó központja Európában, és a magyar áruk is egyre nagyobb mennyiségben jutnak el a távol-keleti piacra. Az együttműködésnek kedvez a közlekedési összeköttetések bővülése, valamint a márciusban bejelentett vízummentesség, amely Auszrtia, Belgium, Írország, Luxemburg és Svájc mellett Magyarországra is kiterjed - tette hozzá.     

A szervezők nevében a Hszinhua kínai állami hírügynökség vezetője - aki az eseményt megelőzően személyesen találkozott Nagy Mártonnal - méltatta a kapcsolatok fejlődését.

Fu Hua üdvözölte, hogy a magyar kormány a kezdetek óta aktívan, más európai országoknak példaként szolgálva vesz részt az Egy övezet, egy út programban.

A két ország vezetői a megosztott előnyök elvét követve elkötelezettek a közös építkezés iránt, amelynek eddigi sikerét az infrastruktúraberuházások, a technológiai fejlesztések, a kulturális központok megnyitása is jelzi - mondta.

A barátság a nagy távolság ellenére is közel hozza az embereket, amit az is jelez, hogy a kínainak nagyra értékelik a magyar kultúrát, egyre többen el is látogatnak Magyarországra, és a magyarok is egyre nagyobb számban tanulnak kínaiul. A magyar-kínai együttműködés ígéretes jövő előtt áll, a kapcsolatépítés eseményeit a kínai média kiemelt figyelemmel követi - hangsúlyozta Fu Hua.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában